Amikor először futottam le ezt a távot egy kisebb versenyen kb 2 óra 5 perc alatt értem be a célba. Viszont ott a távolság is nagyjából volt kimérve, és az időt is magunknak mértük. Így még akkor kitűztem a célt, hogy legközelebb 2 órán belülre megyek. Az utóbbi hónapok edzésteljesítményén látszott, ha nem csinálok valami őrültséget, akkor ez sikerülni is fog, sőt közelebb kerülhetek az 1óra 50-es időhöz. Így készítettem magamnak egy iramtáblát, ahol probléma esetére a két órás félmaraton időeredményei, reális célnak kitűzve az 5 és feles tempójú 1 óra 55 perc körüli, és az álomkategóriába tartozó 1 óra 50 perces időket gyűjtöttem össze körökre lebontva. Nem akartam túlkombinálni a futást, illetve egy bizonyos kilométerszám után már úgyse megy tökéletesen a számolás, így nagyjából 28 perces köröket terveztem.

 Két nappal a verseny előtt pihenőnapot tartottam, előtte lévő nap pedig lassú átmozgató edzésként, futva-gyalogolva tettem meg néhány km-t. Igaz hogy azt mondják, hogy ne próbáljunk ki új dolgot pár nappal a verseny előtt, viszont egy régi tervemet mégis megvalósítottam az alapanyagok megléte miatt. Hortobágyi palacsintát készítettem vacsorára, amiből tudatosan jól belakmároztam szénhidrátfeltöltés gyanánt, ami nem esett nehezemre, mivel egész jól sikerült. Lefekvés előtt a szokásosnál több vizet fogyasztottam. Az óraátállítás miatt megpróbáltam korán lefeküdni, nem volt bennem vizsgadrukk, korán sikerült elaludnom.

 A verseny napján összepakoltam, felvettem a futóruhámat, és egy melegítőt, mert az óraátállítás miatt még igencsak hideg volt reggel. A szokásos reggeli és folyadékfeltöltés után elindultam a 7 órakor induló buszhoz. A futótársak közül senki nem akart a centenáriumi futáson is indulni, elégnek tartották a félmaratoni távot. Miután megérkeztem Debrecenbe, felgyalogoltam az Egyetem térig, és leadtam a nevezésemet a Centenáriumi futásra. Nem akartam ott várni több mint egy órát, és abban sem voltam biztos, hogy kényelmesen felvehetem-e a rajtcsomagot a nagy tömegben, ezért átsétáltam a maratoni távok rajthelyszínére. Már javában szalagozták a pálya környékét, és építették az útlezárásokat, amit örömmel nyugtáztam. Itt ma biztonságban fogunk futni. Útközben találkoztam egy lelkes futóval, aki szintén a versenyközpontot kereste, viszont miután kiderült, hogy csak az 1912 m-es távon indul, útbaigazításom után elindult az Egyetem irányába.

 A szervezők serényen építették a versenyközpontot, a rajtcsomaghoz a helyszínen az elsők között jutottam hozzá. A hátizsákomat is sikerült leadnom a csomagmegőrzőben, így nem volt szükség újabb akrobatamutatványra, mint az újévi futásnál. A technikai pólóra felvettem a félmaratoni rajtszámot, ami közben az első biztosító tűt sikerült is meghajlítanom, és a frissen szerzett Oxigén Kupás pólómra rögzítettem a Centenáriumi rajtszámot, amihez csak két biztosító tűt kaptam, így elég furán libegett a szében. Ekkor már a két pólóban és a futó rövidnadrágban sem fáztam, és kettős ügynökként, éppen a körülményekhez megfelelő felsőben lépkedtem az emberek között:D. Körülnéztem, és sikerült beazonosítanom Czeglédi Ferit, akivel már előzetesen megbeszéltük, hogy felkeressük egymást. Szűk fél órás beszélgetést folytattunk a versenytervekről, és edzésmódszerekről, amihez itt is sok sikert kívánok neki. Még ekkor is a két óra és 1:50 közötti időben gondolkodtam. Miután elváltunk, összefutottam böszörményi futótársaimmal, akikkel ekkor még csak néhány szót váltottunk, mert indulnom kellett vissza a centenáriumi futásra. Nagyon rendesek voltak, már ekkor felajánlották, hogy hazavisznek a verseny után autóval, amiért most is hálás vagyok.

 Miután megérkeztem az egyetemhez, szemem szám tátva maradt a nagy tömeg láttán. Minden korosztály képviseltette magát, a különböző alapítványok egyenruházatban virítottak, sokan lufit eregettek. A hangosítás nem volt valami jó, én legalábbis elég kevés információt tudtam elcsípni. Pár perc várakozás után elindultunk az 1912 méteres távra. Próbáltam a mezőny szélén „futni”, mert a tömegben inkább gyalogos tempó volt a jellemző. Könnyed bemelegítő futás volt ez, viszont attól sokkal jelentősebb. Öröm volt nézni, hogy mennyi embert sikerült megmozgatni egy ilyen kezdeményezéssel, s néha az ember lelke is beleremegett, hogy milyen hangot képes kiadni több ezer ember futócipője együtt, mint egy menetelő hadsereg. Sokan azt hitték, hogy a frissítési pontnál vége a futásnak, már ott elkezdtek hajrázni, és egy kisfiú meg is jegyezte, hogy mekkora „szemétség”, hogy csak a hosszabb távon indulók kapnak frissítést. Kívánom neki később ő is vegye ki a részét a hosszabb távok világából :D. Újra a stadionban találtam magamat az eléggé kanyargósra sikeredett pálya vége után, ahol pár perc sorban állás után megkaptam az emlékérmet. Frissítést nem vettem ekkor igénybe.

 Tartottam egy hosszabb egészségügyi szünetet, ami után leadtam a pólóm, és a befutóérmemet a csomagmegőrzőnél, amit készségesen elhelyeztek a táskámban. Egy elég hűvös helyen futottam ismét össze a böszörményi különítménnyel, amit a centenáriumi futás megvitatása után, a napos atlétikai pályára cseréltünk további bemelegítés céljából. A centenáriumi futás résztvevői lassan levonultak, a hangulat kezdett fokozódni. A bemelegítő torna inkább hasonlított egy fitnesz bemutatóra, a végére inkább a karunk fáradt el mint a lábunk. Igaz, hogy a futáshoz a karmunka is fontos, viszont jobb lett volna a lábra koncentrálni de mind1. Próbáltuk követni a mozgást, ki így ki úgy kalimpált, a végén pedig elindultunk a rajtzóna felé. A kötelező beszédek után kevés késéssel ugyan, de ellőtték a rajtot, amire valószínűleg a centenáriumi futás nagy embertömegének a koordinálása mentséget jelent.

 A rajtnál sikerült az első harmad végére beállni, az utolsó pillanatokban még tanácsokat adtam egy szintén első bálozónak, hogy mire figyeljen oda. Nem volt teljesen tájékozott, az útvonalról nem sok mindent tudott, illetve azt a fontos információt is tőlem tudta meg, hogy a félmaratonhoz 4 kör szükséges. Remélem sikeresen teljesítette a távot. Az indulásnál nem volt annyira nagy tömegnyomor, mint amire számítottam, néhány gyalogló lépés után sikerült futótempóra váltani. 22 másodperc alatt elértük a rajtvonalat, elindult a chip, és elindítottam a stopperemet is. Már éppen kezdett széthúzódni a mezőny, amikor egy nem teljesen átgondolt, kiszögeléses kanyarhoz értünk. Alig volt hely az irányváltásra, és a tömeg miatt itt gyaloglásra kellett váltani sokaknak a meglepődöttség miatt. Ezek után már nem volt több probléma, csak ez az egy hely bizonyult szűkösnek. Az összetett 159. helyén vágtam neki a távnak, az eredmények tanulsága szerint.

 Az első kilométert Morvai Imivel tettem meg, próbáltam nem előzgetni és felvenni egy kényelmes utazósebességet, ami 5:30 körül volt a verseny előtt bekalibrálva. Aztán hallom a háttérből az 1-es kilométerkőnél, hogy 5 perces tempóban megyünk. Nem éreztem semmi problémát, viszont jeleztem, hogy ez nekem gyors lesz, visszább veszek egy kicsit, Imi pedig elhagyott. Mindent rendben találtam magamon, így a felvett tempó tartását tűztem ki célul, amivel akár 1:50 alá is bemehetek a verseny végén. Ekkor kezdtem el álmodozni. Útközben feltérképeztük a váltópontokat, az ügyesen kitáblázott kilométerjelzéseket, és a zeneiskola diákjait, akik lelkesen húzták, ütötték, fújták a talpalávalót. Sok szurkoló és járókelő is volt a pálya mentén, biztatták a futókat. Szerencsére nem volt annyira nagy meleg, így ki lehetett húzni a frissítőpontig, viszont, ha nyári verseny lett volna, nem lett volna elég a körönkénti frissítés. Az első körben csak egy fél pohár vizet ittam, már amit sikerült belőle lenyelnem, mert nem voltam hajlandó megállni, nehogy kizökkenjek. Öröm volt befutni az atlétikai centrum salakjára, ami a böszörményi futópályához képest olyan állapotban volt, hogy majd megszólalt. Nézem az időeredményt, 26: 28, még mindig megy az 5- ös tempó akkor gyerünk tovább. A rajthoz képest 12 pozíciót jöttem előre, ez nem tömeges, szóval pontosan megtaláltam a hasonló képességű futók tömbjét.

 A kör elején nagyon szívesen fogadtam Fekete Anti biztatását, aki igaz lekéste az előnevezést, de lelkesen biztatta edzőtársait, a teljes verseny folyamán. A második körben élveztem a futást, és néha nézegettem az időeredményt. Öröm volt látni a futók hosszú sorát a Hatházi és a Nagyerdei körúton, az épp előttem lehulló falevelet, az ismerős nagyerdei tájat, az Oxigén Kupás tartalékpályát. A frissítési ponton ismét megállás nélkül egy pohár víz, és egy nápolyi kombináció, aztán irány a stadion. A kör 26:28- as tartom a ritmust, mint a metronóm. Összetettben 3 helyet csúsztam vissza. Talán ebben a körben előzött meg Forgács Imi és Tormáné Vajda Nóra, akik mindketten gyönyörű idővel értek célba, amit a kemény edzéseknek, és a jó taktikának köszönhetnek. Most nem sikerült őket befogni, viszont dolgozok rajta, hogy a jövő évi Oxigén kupán talán a hajrában utolérjem őket.

 A harmadik körben kezdtem érezni, hogy az eleinte csodásnak ítélt hosszú egyenesek, a Hatházi úton, és a Nagyerdei körúton egyre hosszabbak. Számottevő problémám nem volt ebben a körben sem, viszont kicsit már lankadt a lelkesedésem a tempó miatt, de azért odatettem magamat. Sajnos valakit a mentősöknek kellett összeszedni, remélem rendben van. A kör végén pohár víz, két nápolyi, és ismét közelebb a célhoz. Saci néni jelenléte is sokat segített a frissítőpont után, minden körben biztatta az ott elhaladókat, le a kalappal előtte. 26:35- ös kör 9 hely összetettben előre, még mindig bírom.

 A harmadik és negyedik körben kezdett feltűnni, hogy nagyon sokan elkezdtek lassulni, talán ez természetes dolog, vagy csak kicsit gyorsabban futották az első két kört, mert az utolsó körön is javítottam 7 helyezést. Illetve a távolságok is jobban kijöttek a futó csoportok között, mivel a negyedmaratonisták már célba értek. Viszont nekem mindig érzékem van ahhoz, hogy egyedül töltöm a kilométereimet, és nem egy boly tagjaként. Köd előttem és köd utánam, elindult az utolsó kör. Már rögtön az elején utolértem Morvai Imit, aki arra panaszkodott, hogy elfogyott az ereje. Utólag látva talán kicsit gyorsra vette az elejét, mivel, kiderült, én futottam az 5ös tempóban, illetve kicsit visszaütött a néhány kilométer hiányos hét a verseny előtt. Viszont nagyot küzdve így is szép eredményt ért el.

 Az előzetes terv az volt, hogy ezt a kört gyorsabban futom, viszont az első 3 kör is elég erősre sikerült, így nem tudtam már gyorsulni. Úgy 18 km körül kezdte el játszani az agyam a sakkpartit a holtpont ellen, ami elég erős védőfalat húzott fel a már sokszor említett hosszú egyenesekkel. A tempóm csak kis mértékben eshetett vissza, viszont ezek a percek nehezen teltek el. Hosszú hajrát nem mertem bevállalni, nehogy hamarabb ellőjem a puskaport, és a stadionban kelljen gyalogolnom. A frissítési pontot ekkor már kikerültem, a holtpontot megmattoltam, és beértem a kanyargós vidámparki részre. A 42 es táblánál elöntött a vörös köd, megindítottam a hajrát, ami ugyan már nem kecsegtetett újabb pozíciókkal, viszont a futóóra jó partnernek bizonyult. Pont a célban értem utol egy futótársat, akit megelőzni már nem sikerült, pár másodpercen múlott csak. Remélem a túlzott vehemenciám nem rontotta el a befutóképét. Ami sokaknak kalandos lesz, mivel későn vették észre, hogy külön célsáv van, így korlátmászással tarkították a beérkezést.

  Óra állj, ránézek, a saját mérésre,1 óra 46 percet mutat. Első reakció, miután már nem a fülemen veszem a levegőt, hogy atyaúristen, aztán fogadom az edzőtársak gratulációit, akik szintén nagyon jó időeredményt értek el. A hajrával sikerült egy 26:07-es kört repesztenem, ami egy kis gyorsulást jelent a már eddig is jó tempómhoz képest. Megkaptuk a jól megérdemelt befutócsomagot, és az érmeket, ami kellemes meglepetést tartogatott, mivel nem néztem előre utána, mit kapunk idén. A lényeg, hogy nagyon tetszik, és hozzá tudom társítani a teljesítményhez, amit elértem.

 Az időeredmény nettó 1:45:49 lett, ami nagyban felülmúlta az előzetes álom kategóriát is. 458 indulóból ez a 136. helyre, 334 férfi közül a 124. kategória szerint pedig a 66 közül a 25. helyre volt elég. A folyadékpótlás és a hotdogozás után még egy ideig néztük a maratonisták küzdelmét, néhol irigykedve, hogy ők még futhatnak, viszont ez valószínűleg csak az adrenalin hatása volt, mert nem vagyunk még felkészülve erre a távra, és az idő is egyre melegebbé vált. Talán a jövőben egyszer annak is eljön az ideje. Gratuláltunk az ismerős célba érkezőknek, és végre Dio -val is összefutottunk, a beígért pacsi erejéig. Remélem már kipihente a megpróbáltatásokat, és új tapasztalatokkal felvértezve a jövőbe tekint.

 Nagyon jó hangulatú volt, a verseny, végre én is túl vagyok a hivatalos első bálon. Nem tudom, hogy belátható időn belül képes leszek-e megdönteni ezt az időeredményt, annyira jók voltak a körülmények. Kellően jó idő volt a laza öltözékhez, és nem főttünk meg a melegtől. A frissítést nagyon jól eltaláltam, és úgy érzem sikerült kifutnom magamat. Talán a hajrát kezdhettem volna kicsit korábban, viszont ott abban a helyzetben nem úgy láttam jónak, illetve nem biztos, hogy az a maximum újabb fél perc megérte volna a gürcölést. A tempót tökéletesen eltaláltam, és azt se hittem volna, hogy ilyen szépen tudom tartani azt 4 körön keresztül, szinte azonos köridőkkel. És a végén is elég volt pár perc ahhoz, hogy magamhoz térjek, nem úgy mint a nyári versenyen, amikor nagyon kikészítettem magamat.

 A 3 hét múlva esedékes Nem Oda Boda terepfélmaratonon már nagyobbak lesznek velem szemben az elvárások, próbálok ott is a lehetőségekhez mérten legjobban teljesíteni. A jövőben az elért szint megtartása a cél, illetve a jó idő hatására megpróbálok majd néhány gyorsító edzést is beiktatni a programba.

Gratulálok minden célba érkezettnek a II. Rotary félmaraton futamain!

U.I.: Még mindig nem vagyok valami kameraérzékeny, de egynél több használható képre számítottam.

A Rotary félmaratonra való felkészülésem véget ért. Az utolsó két hét ahhoz képest, hogy lazább volt mint a „csúcshét” még mindig mozgalmasra sikeredett.

A hideg miatt kevés gyorsító edzést végeztem az utóbbi időben, az alapvető cél is inkább az állóképesség fejlesztése volt. Viszont a szép tavasz kezdetet vétek lett volna kihagyni, így beiktattam egy iramjátékos edzést. Összesen 1,5 km be és levezetés mellé társult 6,5 km „száguldás” a körúton, ami kb 8 db 16 lámpaoszlop hosszú gyors és 12 lámpaoszlopnyi lassú futást jelentett. A vége felé kezdtem már fáradni, viszont az edzés háromnegyede egész kellemesen telt.

A keddi edzés, amit próbálunk állandósítani ezen a héten csak két főt számlált. A Rotary és a Nem oda Boda kibeszélésével gyorsan repkedtek a kilométerek, az előző napi iramjáték csak a futás végén éreztette hatását fáradtság gyanánt. Változatos útvonalon sikerült összehozni 14 km-t, aminek a végére még egy jó 6-700 méteres résztáv is belefért. Ezt egy jól megérdemelt pihenőnap követte.

Csütörtökön kifestettünk egy szobát, és megfőztem idei első slambucomat, ami egész jól sikerült. A közös csütörtöki edzés emiatt elmaradt, viszont elkezdtem gyakorolni a félmaratoni versenytempómat, amit az első körökre, úgy 5:30-ra lövök be, nehogy elfussam a verseny elejét. Kutya a pórázon, másfél km-es kör kitűzve, óra indul. Az átlagos futósebességem nagyjából tükrözi ezt a tempót, szóval, ha nem visz el a versenyen a tömeg, akkor nagy baj nem lehet. Kényelmesen telnek a körök, viszont a kitűzött 9 km-t nem érem el, hív a természet. Innentől indult el az 5 napos kálváriám, aminek során egy gyenge lefolyású, de alattomos bacilus kellemetlen perceket szerzett számomra. Tulajdonképpen sűrűn gyakorolhattam a résztávozást a szoba és a mellékhelység között.

Ilyen előjelekkel indultam el szombaton az Oxigén Kupa utolsó fordulójára. Az autó megtelt, a jó hangulatú utazás után elkezdtünk melegíteni. A nevezés az internetes előregisztrációval sokkal könnyebbé vált, amiért a szervezők dicséretet érdemelnek. Hajdúböszörményi csapatunkból többeknek reális esélye volt a dobogós helyezésekre ki-ki maga korosztályában, így mindenki megpróbálta a legjobbját nyújtani.

Az előzetes tervekkel ellentétben én sem „lustálkodtam” el a versenyt a félmaratoni edzéstempómat gyakorolva, hanem beleadtam, ami a csövön kifért, erőfelmérő címszóval. Egész jó helyre sikerült a rajtnál beállnom, keveset kellett előzgetni, megtaláltam a hasonló sebességűeket. Az első két kört átlagos tempóval futottam, és Fekete Anti közeledése miatt próbáltam kapaszkodni, mint Foxi a lábtörlőre, és épp utol is értem.  Viszont a harmadik körben ismét tudott újítani, amit én még korainak tekintettem, így ismét sikerült lemaradnom. A 3. kör végére utolért Imi és Nóra, aki az összetett kategóriagyőzelemért hajtott a mostani versenyen. Nagyon szép tempót jöttek, Imi átadta a felvezetést az utolsó körre, és ellépett tőlünk. Az igazság az, hogy inkább én vettem fel Nóra tempóját, de remélem, hogy legalább ebben a háromnegyed körben a közeledésem segített neki tartani a sebességet.

A kör vége felé aztán elindítottam a hajrát, ami elég hosszúra sikerült, és több helyezést is javítottam vele. Az időeredmény  46:29, ami fél perccel elmarad a rekordtól, viszont nagyságrendekkel jobban felépített verseny volt mint az előző, illetve az öt napos „betegségről” ne is beszéljünk. A célban nem álltam meg frissíteni, azonnal a mobilwc felé vettem az irányt, és később már megkönnyebbülve osztottam és fogadtam a gratulációkat.

Az előzetes célkitűzését mindenki elérte, amihez mindenkinek gratulálok itt is, és már csak a pénteki eredményhirdetés van hátra ebből a szezonból. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a futóverseny sorozatra, utólag már sajnálom, hogy kihagytam információ hiányában az októberi fordulót. Így is 50 km-t tettem meg itt versenykörülmények között inkább több mint kevesebb sikerrel. Az időeredményeim 46 és 49 perc közöttiek, amin megpróbálok majd a nyári őszi futószezonban gyorsító edzésekkel javítani, és átlépni a 46 perces határt. A jövőben is szeretnék részt venni ebben a nagyszerű sorozatban, gratulálok a szervezőknek. Hajrá Futás!

A vasárnapi nap kutyasétáltatással egybekötött gyalogtúrával telt, egyfajta levezetés gyanánt. A következő edzés ismét keddre esett, ahol egy kicsit ismét a lassabb tempóé volt a főszerep. Valóságos tömegsport volt, négyen is megjelentünk a szokott helyen. Útközben találkoztunk még két futótársunkkal, 6-ra bővítve a csapatlétszámot. Majdnem összeszedtünk 14 km-t, a tempó adatok nem túl pontosak a többszöri megállás miatt, viszont próbáltam a bruttó időt korrigálni. És szerencsére megszabadultam az alattomos bacilustól is.

A csütörtöki edzés ismét két fős volt, a verseny közelsége miatt kissé rövidítve, nagyjából 11 km távolsággal.   Igaz, hogy most a Rotaryra való rápihenés következik, viszont, ezt a 11 km-t így is be tudtam küldeni az Angyalszív alapítványnak, ígérem számíthatnak még a félmaratoni kilométereimre is. http://www.futotars.com/page/km-szamlalo-az-angyalsziv-alapitvany-tamogatasara

A félmaratonon két lazább első kört tervezek, ha később lesz még erőm, akkor gyorsítok. Az eredeti célidőm 2 óra alatt van, viszont szeretnék közelebb lenni az 1 óra 50 perces időhöz. A felkészülésem zökkenőmentesen zajlott, sikerült nagymértékben növelnem a kilométeradagokat, és a futótársak számát. A főpróba sikeres volt, most már csak az előadás van hátra.

A Rotary felkészülésem elérte a maximumát. 3 héttel a verseny előtt annyit futottam, amit nem szégyelltem. Az Oxigén kupaforduló után eléggé szeles időben csináltam egy kis keresztedzést, a kerékpár majdnem megállt alattam odamenet. Szétnéztem Hajdúviden és Hajdúdorogon, később talán Hajdúnánást is útba ejtem, viszont ahhoz még fejlődnöm kell.  A nyereg így is kitörte a hátsómat a bő két órás 35 km alatt. Néhány helyen a belvíz elég aranyos kis tószerű képződményeket hozott létre, legalább így természeti csodában is volt részem.

Hétfőn már nem bírtam magammal, elkezdtem a heti kilométergyűjtést. Egy kényelmes 11,5- esel nyitottam, ami meglehetősen könnyedén ment. Az edzés végén sikerült belefutnom futótársamba, aki ismét elkezdte szervezni a régebben rendszeressé vált futóedzéseket Hajdúböszörményben. Még akkor adrenalintól felfűtve természetesen igen mondtam a másnapi közös futásra.

 A gyülekező pont nincs messze a lakásunktól, viszont így is sikerült majdnem elkésnem. Valószínűleg elnéztem a gyülekező csoportot, kis pánik lett rajtam úrrá, hogy már az első edzést elbambulom, pedig menni szerettem volna. Szerencsére emlékeztem az útvonalra, két kereszteződéssel odébb a megbeszélttől, de csatlakoztam a 4 fős tárasághoz. Ismét 11,5 km körül teljesítettünk, javarészt 5 és fél perces átlagtempóval. Hamar sikerült elsajátítani az általuk megszokottnak tekinthető útvonalat, így újabb lehetőségekkel bővült a futópalettám. A közös edzésnek meg van a maga varázsa, egyrészt mindig meg tud valami újat az ember, másrészt pedig egyszerűbb elérni a kitűzött km célokat, és tartani az elképzelt sebességet. Társaságban az idő is gyorsabban telik.

 Ezen a napon egy elég mélyre szántó felismerést is tettem, rájöttem, hogy nem tudok cipőt kötni. A rossz módszer pedig már annyira berögzült, hogy nehéz lesz megváltoztatni az automatikus reflexeket. Valószínűleg ez befolyásolta azt a tény, hogy a fuócipőm is kikötődött rendszeresen, illetve az utcai cipőm egymás után és folyamatosan. Szerencsére nekem nem lett ettől bántódásom sose, maximum kellemetlen hajbókolás, viszont pont ezen a napon a közös edzés során volt egy nagy esés és pont cipőfűző miatt. Szerencsére a szenvedő alany már rendbe jött, nem is szeretne emlékezni az esetre, ami így is van jól. De ez egy jel volt az Univerzumtól, hogy nekem is meg kell tanulnom a helyes módszert. Ha valaki szintén bizonytalan,vagy csak le akarja ellenőrizni, hogy jól köt-e, annak itt az útmutató:

http://www.hunrun.com/tanuld-meg-helyesen-megkotni-cipofuzod

Csütörtökön már csak 3-man maradtunk az 5 főből, de azonos távolságon egy elég erős futást sikerült teljesítenünk. Mindenki elég jól bírta, bár a végén már kissé éreztem a fáradságot, de ennek nem lett következménye. Úgy néz ki a későbbiekben is megpróbáljuk összehangolni az edzéseinket, aminek eredményeként tovább tudok fejlődni, és újabb tapasztalatokat szerezhetek. Tehát jövő héten a szokott időpontban folytatás következik.

Az időjárás előrejelzést böngészve a szombati nap tűnt jónak egy hosszabb futásra, a tavaszias idő és a másnapra előjelzett csapadék miatt. Kicsit terepezni is akartam még az Oxigén Kupa utolsó fordulója előtt, amit remélhetőleg az erdőben rendeznek. Ezért kiválasztottam egyik rég dédelgetett álomcélomat, a zeleméri csonka tornyot. Háztól házig, azaz háztól templomig futottam le a távot. Ez javarészt 8.7 km-t jelentett kétszeri alkalomra aszfalton és földúton egyaránt. A kezdésnél még kicsit nehezen mozogtam, a frissítőmnek is helyet kellett találnom, de ez arra jó volt, hogy rájöjjek, hogy a széldzsekimnek szándékosan nagyobb belső zsebe is van, ahol egy fél literes üdítősüveg kényelmesen elfér, és nem veri le a vesémet futás közben. A terepes rész néhol még elég vizes volt, sőt voltak havas szakaszok is, ahol néha elmerült a cipőm, viszont ez szerencsére hamar száradt. Egyre közelebb került a torony, és 46 és fél perc küzdelem után átléptem a falát. Ez ugye nagyságrendekkel jobb eredmény, mint a téli gyalogtúra, térdig érő hóban. Frissítettem, kifújtam magamat, szétnéztem a környéken. Kihasználtam a kunhalom nyújtotta lehetőséget, tartottam egy kis dombedzést, 5* fel- le futkároztam a domboldalon.

Aztán gondoltam ideje lenne már indulni, valahogy haza is kéne jutni. Meglepően könnyebbnek éreztem az első kilométereket a dombhoz képest, és már a vizes flakonban sem volt annyi holt teher. Visszafele óvatosabb voltam a sáros részeken, az egyik helyen sikerült is elesnem, de nem a cipőfűző miatt, hanem mert ki akartam kerülni egy jókora sáros részt. Megállnom se kellett, mehettem egyből tovább, szerencsére nem aszfalton történt az eset, így nem is szereztem sérülést. A városban mindkét lámpánál meg kellett állnom, bevallom itt már nehézkes volt az újraindulás, szerettem volna minél hamarabb hazaérni. Ugyanazon az útvonalon 48:22 lett az időeredmény, ami nem sokat rosszabbodott az elsőhöz képest, figyelembe véve a lámpákat. Egy kis mellbimbó kidörzsölésen kívül problémamentesen megúsztam ezt a kis kirándulást, ami tulajdonképpen a hétvégi hosszú futásomat jelentette, 17,4 km-es távolsággal és 1 óra 35 perces nettó idővel.

A vasárnapi napom kissé fáradtabbra sikerült, amit a nyomott időjárással alapozok meg, ezért a napot inkább pihenésre szánom. A héten így is összejött 52 km 4 óra 45 perc alatt. Az elkövetkező két hét ennél kicsit lazább hangvételű lesz, Oxigén kupa fordulóval és a célverseny teljesítésével. Az eredeti célom a két órán belüli teljesítés volt, amit jelenleg is fenntartok, viszont a felkészülés alapján egy 1 óra 50 perces eredmény elvárható lenne. Gyorsítani még ráérek majd a későbbiekben is, a távolságok növelésével tavalyhoz képest már így is hatalmas sikereket értem el önmagamhoz képest.

A Yours Truly futás utáni napokban eléggé fáradtnak éreztem magamat, a szokatlanul hosszú távolság éreztette hatását. Így kedden csak egy rövidebb etapot futottam, mivel a combom úgy 5 kilométernél elkezdett jelezni, hogy még pihenne kicsit. Az indulási idő is estefelére csúszott, viszont így kiélvezhettem a tél utolsó rúgásait. Havazásban elég régen futottam, élmény volt nézni a csillogó hópihéket, csak úgy szikráztak a villanyfényben. Szerencsére nem volt nagy szél, így kellemes volt az idő egy 7 km-hez.

A heti kilométerösszeget figyelve ez a hét könnyebb hangvételűnek ígérkezik az előző kiugró 52 km-es után. Mégis úgy gondoltam futok egy hosszabb távot is. Hallottam, hogy az Újfehértói utcán kifele nem nagy a forgalom, így bevállaltam a szép napsütéses időben. Előzetes felmérések alapján 16 km-re jött ki a távolság háztól házig, előzetesen másfél órát tűztem ki célul időeredménynek. A jó idő eljövetelét jelezte, hogy néhány kilométer után megszabadultam a sapkámtól, ami már viszonylag hozzám nőtt a téli szezon alatt. Kaptam is érte egy kis „letolást” hogy minek volt rajtam a Yours Trulyn, de még annyira nem vagyok tapasztalt, hogy pontosan meghatározzam, miben is kellene teljesítenem a kilométereket az adott időjárási körülmények között. Mentségemre szóljon, akkor reggel még igencsak hideg volt az idő. Eleinte próbáltam az aszfalt mellett futni, a kissé bitumentörmelékes föld már elég jó állapotban volt, kissé vizesen sokkal jobban tompította az ütéseket, mint az aszfalt. Odafele szép egyenletes tempót mentem, alig volt forgalom, és még kutyák sem kergettek meg. Kevéssel a forduló előtt összetalálkoztam futótársammal, köszöntöttük egymást, és mindenki haladt tovább a kijelölt útvonalán. A forduló után kezdtem érezni, hogy mire vállalkoztam, de inkább fejben kellett összeszednem magamat a nagyobb távolság miatt, a hét eleji izomlázat már átadtam a múltnak. Az egyik kanyarban egy autós pár centire húzott el tőlem, pedig a teljes úttest szabadon volt, és az együttműködés halvány jelét sem mutatta, még a láthatósági mellényemet is figyelmen kívül hagyta. Kissé megijedtem, és emlegettem a felmenőit. Gondolkodni kellene attól, függetlenül, hogy neki ott bent valószínűleg nem esne baja, de igencsak megsínylené, ha kivasalna valakit. Bár ilyen gyengeelméjűek mindig is lesznek sajnos az utakon. Még mindig kényelmes tempóban közelítettem a város felé, de titkon remélve, hogy azért fogynak azok a bizonyos kilométerek. A várostáblát elérve már nyugodt voltam, innen már fél lábon is hazaszökdelek valahogy, de szerencsére simán elfutottam hazáig 1 óra 25 perc alatt. Ezt egy 25- ös után pár nappal elég jó eredménynek tartom magamtól, valószínűleg többször fogom megcélozni ezt az útvonalat. A telefonom GPS- e is elég jól muzsikált, az internetes méréshez képest csak 300 métert tévedett. Ha ezzel mérek, mindig teszek pár száz méter levonást, de 16 km-en most jól teljesített.

Ilyen előzményekkel vágtam neki az Oxigén kupa 5. fordulójának. Sikerült „konvoj”- jal menni a versenyre, csatlakoztam a hajdúböszörményi különítményhez. Itt is megköszönöm a lehetőséget, így sokkal kényelmesebb volt az odajutás, mint a buszos gyalogos kombinációval. És persze a társaságról se feledkezzünk meg. Ismét megismerkedhettem újabb futótársakkal, így bővítve a kapcsolati hálómat. Így már másabb a verseny hangulata, hogy van kinek szurkolni, és odafigyelni a másik eredményeire. Ezúttal is köszönöm a buzdítást, amit futás közben kaptam, sok erőt adott. A bemelegítésnél már kicsi éreztem, hogy a 16 km után lassabban és nehézkesebben mozgok, hasonlóan, mint a 25 km- nél. Végül is szokatlanul nehéz hét után voltam, de ez az érzés a rajtig elmúlt. Próbáltunk előre helyezkedni, mert a verseny az erdő állapota miatt a tartalékpályán volt, ahol 3 futónál több nem nagyon fér el egymás mellett a járdán. A Yours Truly futóknak Helyismereti előnyük volt a pályán, mivel itt köröztünk szám szerint 15-ször, Most csak 6 körre volt szükség a célba éréshez. A rajt kicsit viccesre sikeredett, kaptuk az instrukciókat, hogy 1 perc a rajtig, aztán fél perc, aztán még 20 másodperc és jött azonnal az indítás. Szóval az a 20 másodperc valahogy az időutazókat megszégyenítő módon kiesett. Motivált, hogy megpróbáljam megdönteni a 46 perc körüli rekordomat, így megpróbáltam gyorsan kezdeni. Rátapadtam két gyorsabb futóra, de főleg Fekete Antira. Két körön keresztül bírtam is tartani a lépést, de ott elkezdtem érezni, hogy ez nekem még magaslati levegőt jelent, és jelentősen visszalassultam. Bevallom a harmadik és ötödik kör között emiatt nem élveztem annyira a futást, kissé kimerültek a tartalékok, és többen meg is előztek. A biztatás hatására az utolsó kör viszont egész jól sikerült, a végén egy úgy 3-400 méteres sprinttel, amiben az éppen akkor feltámadó erős szembeszél sem hátráltatott. Az időeredmény 48:15, ami volt már jobb is. Viszont végül kiderült, hogy a pálya 200 méterrel hosszabb, mint az erdei. Így ahhoz képest, hogy a 3. 4. körben eléggé szenvedtem, nagyon jónak tekintem az időeredményt. Viszont azt a következtetést kell levonnom, hogy gyakorolnom kell majd a tavaszi, nyári szezonban majd a gyorsabb futást is néha, mert hosszabb távon ez még eléggé kényelmetlen. Persze ha az ember túlvállalja magát, ne is várjon más eredményt. Ismételten nagyon jó volt a hangulat, a későbbre halasztott februári forduló miatt két hét múlva ismét forduló lesz.