A Debreceni Kilométerek soron következő versenye a Haloween tiszteletére rendezett 9 kilométeres megmérettetés volt. Kevesen éreztek erőt Hajdúböszörményből a rosszra fordult időjárás és a közelgő Oxigén maraton miatt ahhoz, hogy részt vegyenek a 9 km-es versenyen.

Az időjárás szerencsére a körülményekhez képest kegyeibe fogadta a futókat, elállt az eső, csendesedett a szél, száraz pályára alkalmas cipővel készülődhettünk a rajtzónában. Busszal érkeztem a rendezvény helyszínére, a rajtszám átvétel után pedig jót beszélgettünk a debreceni futótársakkal. Megcsodáltuk a jelmezes futók armadáját, és az ötletesen kifaragott töklámpásokat. Néhány perccel a rajt előtt adtam be a hátizsákot és a kabátot a ruhatárba, és élénk ugrálásba kezdtem, nehogy megfázzak. A közös bemelegítés után beálltunk a rajthoz.

Az első harmadba sikerült elhelyezkednem, bármilyen 45 percen belüli idővel elégedett lettem volna. Az útvonal ugyanott vezetett, mint az éjszakai futás során, az extrát ismét a Nagyerdei körút jelentette. A mécses sort megspékelték a torták tetejére manapság helyezett csillagszóróhoz hasonló gyertyákkal, így még jobban hasonlított egy kivilágított kifutópályához (szó szerint). A szervezők próbálták a frászt hozni szegény futókra, nagyon jópofa volt, amikor kísértetruhában vagy élőhalott zombikén, vámpírként rohantak felénk kiabálva. Most volt nálam egy kerékpáros lámpa, így sikerült őket jobb belátásra bírni.

Az útvonal biztosítása teljesen rendben volt, 7 km környékén nem jelentkezett a holtpont. Köszönöm annak a futónak, aki mellett megtehettem egy jó kilométert. A végén pedig jött ismét, ami a csövön kifért, és sikerült bevinni az időeredményt kevéssel 40 perc alá (39:45 körül). Célkitűzés elérve, Haloween érem a nyakban, megkaptuk a beígért kosárlabdát. Gyors átöltözés száraz ruhába, meleg tea, nápolyi és irány a busz.

Jó indítása volt ez a verseny a téli futószezonnak, és jó főpróbája az Oxigén maratonnak, ahol 21,1 km lesz a számomra kitűzött adag.

2012 október  7-e a Futás napja. Az egész éves versenysorozatomnak a csúcspontját jelentette ez a megmérettetés. Igaz, hogy felmásztam a Kékestetőre, izzadtam a Hortobágyon, körbe mentünk a Tisza tavon, átverekedtük magunkat az őrült futáson, viszont 26 km- nél többet még nem futottam soha, pláne nem versenykörülmények között, ekkora tömegben.
Folyamatosan jöttek a hírlevelek, kerültek felfele a honlapokra a videók, egyre több futótárs kívánt sok sikert, rengetegen szorítottak értem. A dátum pedig egyre csak közeledett. Egészséges izgalom volt bennem, nem agyaltam túl a dolgot, kisebb terveket szövögettem. Nem gondolkodni, mennyi van még hátra, nem idegeskedni a rakparton a szél miatt, és a végeláthatatlan egyeneseknek is vége lesz egyszer, hiába riogatnak az útvonalfilmmel. A frissítéshez a gélt leteszteltem többször, önmagam vízigényét is ismerem, a tempót pedig kényelmes utazósebességre saccoltam beállítani.
Az utolsó héten más programok és a kiéheztetés miatt nem futottam egy métert sem, helyette krumplit szedtem két napig, és drukkoltam, hogy elmúljon az izomlázam. Voltam csapatépítésen a munkahelyi kollegákkal, beszereztem egy új laptopot, szóval ment a figyelemelterelés, és higgadt maradtam addig a bizonyos vasárnap reggelig.

Szombat este keveset aludtam, vasárnap pedig jött a korán kelés. Összepakoltam mindent már előző este, csak kiálltam a kocsi elé és indult az 5-ös fogatunk Budapest felé. Az eredeti terv, a kisbuszos utazás sajnos nem valósult meg sérülés miatt, viszont szerencsére így is kényelmesen, és költséghatékony módon megoldottuk az oda jutást. Másfél- két óra között volt az út, ami gyorsan eltelt a kötetlen beszélgetés közepette. Az időjósok azt mondták, ne tervezzünk szabadtéri programot, jön az eső, viszont ezt nem akartuk komolyan venni, reményeink szerint már kész leszünk a futással mire jön a csapadék. Megálltunk egy benzinkútnál, magamhoz vettem némi táplálékot, és megpróbáltam meglátogatni a mosdót, viszont egy ékes tájszólású takarítónő orosz akcentussal sűrű no-no-no- val felelt arra a kérdésre, hogy lehet-e használni azt. Így maradt a versenyközpont erre a célra.

Leparkoltunk egy közeli benzinkúthoz, és elindultunk a Pecsa irányába. Ezt sikerült megbeszélnünk találkozási pontnak, és elindultunk a sátrak irányába. A jó tempó miatt viszonylag korán érkeztünk, de így is épp, hogy sikerült elintéznünk a feladatokat. A rajtcsomag átvétele megtörtént, most ez egész korrektre sikerült. Volt benne futómez, ragtapasz (csecsragasztó Alex után szabadon), sapka, cipőzsák, rajtszám, és persze szivacs (lásd Hortobágy). Miután kigyönyörködtük magunkat, megkerestük a metróhoz vezető utat, aminek a megtalálása után sikerült megnyugodnom, talán átjutok egyedül is a rajtzónához. Megvettem a jegyet, érte mentünk a fotózáshoz szükséges kölcsön kerékpárért, aztán sürgető módon az óránkra tekintettünk, és gyors léptekkel mentünk a Petőfi csarnok felé.

Az öltözési lehetőség és a ruhatár nagyon kulturált módon volt megoldva. Viszont a nagy sorban állással még mindig nem sikerült mit kezdeni a szervezőknek. Úgy fél óra alatt leadtuk csomagunkat, é már nem volt sok hátra a rajtig. Néhányan próbáltak előre kérezkedni, de szomorúan vették tudomásul, hogy mindenki ugyanarra a versenyre igyekszik. Talán azt hitték, hogy a többiek koncertre jöttek? Megint irány a mosdó, de papír sehol, második bukta.

Épp a rajt előtt sikerült átmennem a metróhoz, amire az előzetes rémületkeltés ellenére kényelmesen felfértem, még üllőhely is volt. Csupán a végállomásig kellett mennem, aztán pedig követni a futónak álcázott embereket. A tájékozódási versenyt sikerült elvesztenem, sikeresen elmentem toronyiránt az ellentétes irányba, és megérkeztem a váltóknak fenntartott területre. Megkérdeztem egy motoros szervezőt, aki a fejét vakargatva nézegette a térképet, riogatott, hogy menjek át a túlpartra (úszást azért nem terveztem), de végül csak néhány kilométert kellett sétálni déli irányba. Az odaúton hozzám verődött egy szintén eltévedt bárány, akivel jót beszélgettünk. Kiálltam gyönyörködtem a látványban, nem sűrűn vagyok a Duna parton, aztán ismét elindultam a mosdó fele. Gondolkodóba estem. Úgy 700 emberre 4 mobil wc talán kevésnek tekinthető. Senki nem úgy gondolta a felkészülést a nagy futásra, hogy előtte egy jó 30-40 percet szobrozik a sorban. Eleinte be sem akartam állni, inkább megnéztem a mezőny elejét, és szurkoltam, de biztos, ami biztos mégis odatévedtem. Mire végre bejutottam, megint jött a 3. pofára esés papír sehol. Tanulság: mindig legyen nálad PAPÍR.

Mire kijutottam már nem volt szinte senki 3-as rajt zónás rajtszámmal a környékemen, csupa 5-ös 6-os emberrel találkoztam. Így sikerült kissé elkésni az előre tervezett rajtomat, ami végül kiderült nem is volt olyan nagy gond. Érdekes volt ez a fakultatív rajtoltatás, semmi tömeg, sehol senki a közelben, egy szervező nézi a rajtszámom, és szó szerint beledob a nagy tömegbe. Abba a tömegbe, ami megér egy misét. Az ember azt hinné, egyszer vége szakad az áradatnak, vagy talán lesz helye a saját kis magányos tempóját futni, viszont ez a tévhit szertefoszlott se perc alatt. próbáltam felvenni a futó mozgást a sorban állás alatt lemerevedett végtagjaimmal, és elkezdtem kikapcsolni az agyamat. A 2. km-t lemértem, 5:30 körüli tempó jött ki, később nem is néztem az órára, a 200 méter eltolódás miatt úgyse pontosak a tempó értékek, és nem matek órán vagyunk, hanem életünk eddigi legnagyobb versenyén. :D

Egy kis emelkedő, fel a Lánc hídra, a tempó kényelmes, gyönyörködök a látványban, a sok szurkolóba. Sajnálom, hogy kimaradt számomra az Andrássy út, de az útvonalon ésszerűen szétosztva, egyenletesen követik egymást a zenekarok, Bátor táboros és egyéb önkéntes szurkolócsapatok. Mindenféle zászló leng a tömegben a skandinávokon, lengyeleken, angolokon, németeken (úgyse tudom felsorolni mind) keresztül, képviselteti magát egész Európa. Néha összekoccanunk 1-1 futóval, én sűrű bocsi között röhögök, hogy sorry- sorry a válasz.

Elindultunk az első hosszú egyenes szakaszon észak felé. Felmérem a helyzetemet, úgy 2- 300méterre tartózkodok a 4 órás iramlufitól. Nekem az jelentené a cél tempót, viszont fejben tisztázom magamban, nem szabad gyorsítani, ne fusd el az elejét, majd a végén megelőzöd. Meg ahogy azt elképzeltem…. persze hogy visz a lendület, ezen a szakaszon gyorsabb lettem mint a tervezett 5:30, és szép lassú közelítés után, a forduló után beértem a célt. Lassítok, és elkezdődött a véget nem érő bújócska közöttünk. Kicsit előrébb mentem, hogy ne zavarjam a tömeget a lufi körül. Szép csendben elértük a félmaratoni kaput, ahol tudatosult bennem, hogy még a verseny harmadánál se járok.

Kezd a hasam kicsit rakoncátlankodni, amit a Duna partra lerohanó és ott önmagán könnyítő futó látványa nem igazán tesz rendbe. A szükség nagy úr, ez az érzés sajnos úgy egy órán keresztül magával kísér, de megúsztam (ismétlem: PAPÍR). Már régen dél fele haladunk , és elérjük a következő fordítót. A fás részt rengetegen vizelik körbe, talán lehetne legközelebb valami mobil wc blokkot kitalálni ilyen helyzetre az útvonal felénél. Kihagyok 1-2 frissítőt, nem tudok hova tenni ennyi vizet, 15 km körül benyomom a gélt. Ezután néhány helyen ettem még egy kis banánt, és a frissítést kipipáltam. Megérkezünk a Szabadság hídhoz, erővel még mindig jól állok, közelítünk a félmaratonhoz, ha erősebb a tempóm ilyenkor jön a a holtpont, de ennek nincs nyoma. irány dél, fordító és megyünk ismét a 30 km rajtja felé, ahol már szinte el van pakolva minden. Tovább északnak. Egyre nagyobb számok szerepelnek a kilométer jelzőkön, a Parlament környékén jön a holtpontom, kezd nehezedni a lábam, kezdek visszaszámolni. Ez az érzés elmúlik mire újra a városközpont felé vesszük az irányt, vége a hosszú egyeneseknek, a rakparti szakasznak. Végig éreztem, hogy meg lesz a teljesítés, de innentől kezdve már vártam, hogy mikor.

Jött a Nyugatinál a felüljáró, ami gonoszan magasodott elénk, emlékezetve, hogy eddig síkon futottunk. Monspart Sarolta biztat, hogy az erősebbek a bal oldalon, a hosszabb úton mennek. A pulzusom megdobja ez a szakasz, kis lépésekkel mászok fel, aztán gyerünk tovább, pár kilométer már csak. Átengedek egy szirénázó mentőt, hálát adok, hogy nem értem jött, és egy kanyar után már látszanak a Sparos léggömbök. Egyre csak nő a tömeg és az adrenalin, a hősök megérkeznek a Hősök terére.  Biztatnak, szurkolnak, elérem a még csak 100 méter nevezetű kaput. Emlékszem, hogy azt tanácsolják, ilyenkor mosolyogni kell. Viszont önkéntelenül is olyan boldogság áraszt el, hogy nehéz ennek nem eleget tenni. A tömeg szinte tol a cél felé, hallom a böszörményiek szurkolását is. Elemelkedik a lábam, és a fáradtság ellenére sprintelek a célkapuig, ahol az utolsó lehetőségnél terelnek a jó irányba. A befutó képem ismét értékelhetetlen, de ezt már megszoktam, nem vagyok fotogén természet. Nyakamba akasztják az érmet, amit sokkal kisebbnek képzeltem el, tenyérnyi nagyságával, és a jól eltalált futó alakkal gyönyörűen néz ki. Elfog az igen megcsináltam érzés, é örömmámorban úszok, hogy teljesítettem a kitűzött célt. Végre találok egy papíros mosdót, és a Pecsában is elég hamar sikerül megszereznem a csomagomat a sikeres chip leadás után. A csomagkiadó fiúval jót beszélgetünk, kérdez az eddigi eredményekről, további célokról, motivációról. Megegyezünk, hogy jövőre találkozunk (ha nem Kassára megyek). Leülök a lépcsőre, körbe hívok mindenkit, hogy túléltem, és a befutó csomag tartalmát pusztítva várok a többiekre a megbeszélt helyen. A hazaúton már kissé szótlanabbak vagyunk, de ez is jó hangulatban telik el.

Minimaraton (7 km) 2301 ember állt rajthoz:

26. Bíró Sándor :27:29
62. Bujdosó Béla :30:17
439. Tóth Julianna :41:35

30 km-es távon 730 fő indult:

183. Hegedűs Sándor (férfiak között) 2:48:38

Maraton távon (42 km) 3569 fő indult:

443.(férfiak között) Szabó Zsolt 03:27:35
1053. (férfiak között) Katonka Pál 03:51:43
2078. (férfiak között) Molnár Tibor 04:28:05
586 (nők között) Tóth Adrienn 04:56:40

Staféta váltó 1004 Stéfa váltó közül
171. lettek kategóriájukban Big Team Körútfutók SE: Pocsetnyik Csaba, Ó Szabó Sándor dr. , Oláh Tibor 04:01:55

Az eredmények összefoglalását köszönöm szépen Tóth Juliannának!

Sikerült beérnem jóval a 4 órás iramlufi előtt, a vége fele történő lassulás miatt 5:37 körüli tempó jött ki. A plusz 12 km nagyon nem esett volna jól, de nem is erre a versenyre készültem fel. A 30 km viszont már teljesen rendben volt. A versenyen szerzett pozitív élmények miatt néhány nappal később meghoztam a döntést, nem lehet teljesen felkészülni ennyi idő alatt a maratonra. És szeretném az első maratont úgy, mint az első 30 km-t egy jelentős nagyobb versenyen, hasonló jó élményekkel és szervezett körülmények között biztos lábbal teljesíteni. Aki még nem élte át egy ilyen tömegrendezvény hangulatát, annak muszáj egyszer ilyen helyen is megfutnia az önmagának kiszabott távolságot.

Ennek eredményeként jövőre 24 évesen futom le a 42 km-es távot a legoptimálisabb célversenyek pedig vagy a Spar Budapest maraton, vagy a 90. Kassa maraton. Az év végéig már csak rövidebb versenyeken indulok (Oxigén Kupa, Halloween  utás, Mikulás futás), és a hosszútávfutó évet az Oxigén Maraton félmaratoni távjával zárom le. Aztán jöhet az alapozás 2013 tavaszára, amikor szintén nagyratörő terveim lesznek, de mindent a maga idejében.