A Haloween futás utáni időszakban történtek blogolásában kicsit lemaradtam, most igyekszem azt pótolni. Az első észrevétel a gyengébbre sikerült októberi edzésmunkámat illeti. Talán jól laktam a Spar 30 kilométerével, és próbáltam rutinból megoldani a dolgokat. Nem lehet mindig csúcsformában az ember, elmaradtak a hosszabb edzések, más programok kerültek előtérbe. Nem lehetett megismételni a szeptemberi jó sorozatot, a 6-7 hétvégén keresztüli 20 km fölötti edzésteljesítményeket. A visszaesés kézzel fogható az összegyűjtött 133 km-t figyelembe véve.

Az Oxigén kupa idénynyitón még nem volt komolyabb gond, sikerült fél percet javítanom addigi rekordomon. Igaz a fáradtság jobban utolért a végére, nem is tudtam hosszú hajrát indítani, az utolsó métereken azért ment a száguldás. Hoztam az elvárható eredményt. A szervezők kicsit el voltak foglalva a senior atléták számára megrendezett betétfutammal, így talán egy kicsit kapkodósabbra sikeredett az egész rendezvény.

A jól sikerült Haloween futás után pedig következett a z ONM. Eredeti terv ugye maraton volt, most maradt a félmaraton. lég szép számban összegyűltünk Hajdúböszörményből, a debreceni futótársak is kilátogattak. Lépten-nyomon ismerősbe botlottam. Meghódítottuk az egyik sátrat, kitűztük rá a böszörményi zászlót, találkozási pont gyanánt. Sokat tanakodtunk, milyen idő lesz, miben fussunk, de végül a rövid felső, hosszú alsó kombináció győzedelmeskedett. Bemelegítés gyanánt feltérképeztük az erdő egy félreeső részét, saját mobil wc terület kialakítása végett, aztán elindultunk a rajtzónába.

Hátrébb álltam a szokásosnál, nem most akartam rekordokat döntögetni. Miután ellőtték a rajtot kicsit gyorsabban sikerült elindulni mint a többiek, elkezdődött az előzgetés. Mondogatták, hosszú lesz még a táv, gondoltam magamban a félmaratonnal már tisztában vagyok. Előzöm Molnár Gabit, Csontos Tibiéket, egyszer csak elérem Vajda Nórit és Forgács Imit. Igaz, ők maratont futnak, de valahogy olyan jónak tűnik az utazó sebességük, hogy beállok mögéjük. Megviccelnek, hogy fussak tovább a negyedik kör után is velük, és normál estben mindent kiadva magamból húzzam meg az utolsó kört.

Biztatásuk olyan jól sikerül, hogy míg ők beállnak vonatozni, én észrevétlenül elkezdem növelni a távolságot közöttünk, a második kör közepétől a harmadik végéig. Nem diktálok önmagamhoz képest nagy tempót, csak olyan versenyképeset. Egy domb, még egy megy a hullámvasút, és valami hirtelen a 4. kör elején elfogy. Utoljára Jászberényben éreztem ilyet, azzal a különbséggel, hogy ott szándékosan erőn felül mentem a verseny elején, és ott törvényszerű volt a belassulásom. Itt viszont maximum a fáradtság, és a csúcsforma hiánya nevezhető meg indokként. Régen volt olyan verseny, amikor ilyen hosszú ideig (kb 5km) csak azért fohászkodtam, hogy mikor lesz már végre vége. Nyéki Zolit értem be lassan a kör elején, de a frissítés után úgy nyúlt el mint a rágógumi a 60 fokos aszfalton. Esélyem sem volt felvenni a tempót, szépen bedöcögtem a célba. Hajrázni sem volt kedvem, vagy inkább erőm se.

Az időeremény 1:48 alatt sikerült egy kicsivel, amivel persze ilyen terepen elégedett lehet az ember. Viszont tudom, hogy 5-6 perccel jobbra vagyok képes, amit a rendszeres edzőtársak 1:41 és 1:44 es időeredménye bizonyít.

Természetesen lehet, hogy rossz napot fogtam ki, de inkább valószínűbb, hogy a par utáni gyengébb hónap miatt sikerült kicsit nyögvenyelősre az utolsó kör. A következtetéseket sikerült levonnom, próbálom a rendszert ismét megtalálni az edzéseimben, és a heti 4 edzésből (kedd, csütörtök, szombat, vasárnap) nem engedni. A cél novemberben ha lúd legyen kövér alapon 200 lefutott kilométer, természetesen szigorú alapozó tempóban. Nagyon sok versenyt tervezek a jövő évre, tavasszal inkább félmaratonokat, és őszre azt a bizonyos maratont, szóval a télen a kilométergyűjtés lesz a fő szempont, csak tavasszal vagy nyáron lesz gyorsítás. Idén még Oxigén kupa futamok és a Balmazújvárosi Mikulás futás 14 kilométere lesz célverseny számomra.

Sikerült beruháznom még egy téli futónadrágba, így több a változtatási lehetőség, és vettem két hosszú ujjú futómezt is, ami a variációs lehetőségeimet exponenciálisan megnövelte. Önmagukban is elegendőek 5- 10 fok körül, lehet alájuk nyári felsőt venni aláöltözetnek, a széldzsekivel kitolható a minimum hőmérséklet, és ha még erre felmegy a termo felső, akkor aztán jöhetnek akár a farkasordító hidegek is. A technika adott, a többi rajtam múlik.

A pozitív végkicsengés, és az időrendiség miatt pedig írok az Oxigén Kupa 2. fordulójáról is. Sokan nyomozásba kezdtek, miért futok én „csak” azon a bizonyos 5 kilométeres távon, amire a választ az adta meg, hogy felvezetőként próbáltam valakivel megszerettetni a futás élményét. Egy jó másfél hónapos edzésmunka eredményeként, még egyben sose futva többet 15 percnél vágott neki első 5 kilométerének futótársam. A lelkesedés és bátorság jeleit mutatta, mivel mindezt versenykörülmények között tette meg már abban az időpontban, amikor mások még más futó közelébe se nagyon mernek menni (fél év után volt első versenyem).

Megtörténik a rajtszám felvétel, nagyon fontos a számmisztika a lényeg a minél több 7-es, amiért a szervezők még a füzetben is képesek javítani. Elkészülnek a közös képek, a kíváncsi futótársak is saját szemükkel látják már a távváltásom okát. Az időeredmény tök mind 1 a pálya minden eddiginél (aszfalt) nehezebb, beállunk a biztonságosnak tűnő hátsó régióba. Szép kilátás nyílik a több száz futóra, a mezőny kígyóként nyúlik tova, és lassan mi is áthaladunk a rajtvonalon. Megnyugszom, hogy pozitív visszajelzést kapok, nincs szükség a 6 db felsőre, nincs annyira hideg. Kezdő futó mindig túlöltözik, néha még a tapasztalt is :D.

Az első egyenesek az izgalom hevében kialakult görcsöléssel telnek, viszont a kör második felére sikerül oldani a hangulatot, próbálom beszélgetéssel elütni az időt. A kör végén jönnek az express vonatok, az 5 kilométeres befutók és a 10 km- es élmenők száguldanak el mellettünk, csak ilyenkor csodálhatom a kiegyensúlyozott futóstílusukat. Talán 100 méteren tudok olyan tempót mint ők 5 km-en. Elismerésem.

Elérjük a táv felét jön a megnyugtató visszajelzés, a féltáv után mindig könnyebben megy. Átlépjük a bizonyos időhatárt, most nincs séta, ami visszavinné a pulzust. Egyre szaporább a levegővétel, a tempó állandó, de valami megtörik a hátsó egyenesben. Megérkezik a szellemileg elképzelt holtpont a táv 4/5- nél. Záporoznak a kérdések, miért sokkal nehezebb most mint korábban, miért kell annyira küzdeni. A válasz egyszerű, hullámzó terep, mélyebb talaj, versenyhangulat, és az általam diktált kicsit erősebb tempó. Lassan elérjük az ONM során kint felejtett táblát, már csak 1 km van vissza, fel a kaptatóra, gyorsulás, irány a cél. Kéz emel és 5 km a zsákban. Időeredmény senkit nem érdekel, örömködés és befutóképek készítése. Kiderül milyen kicsi a világ, a mindennapos edzőtársam unokatestvérének családjáról van szó. Megvitatjuk az élményeket, amik szerintem majd az idő múlásával még több értéket fognak képviselni.

Örülök, hogy részese lehettem egy ilyen küzdelemnek, és gratulálok Elvirának az első egyben lefutott 5 km-éhez!!!!!