Mert az 1.0 tavaly húsvétkor volt, téliesre fordult szélviharos időben, végül kultúrprogrammá avanzsált.
Most újból nekifutottunk, de akkor már menjünk át Ausztriába, amúgy sem vagyok oda a magyarországi bringautakért, az osztrákot meg dícsérik sokan, ám lássuk!
Én és a bringa… Felnőtt fejjel tanultam meg, soha nem leszek magabiztos rajta. Nem merem elég magasra állítani az ülést, hogy igazán kényelmes legyen tekerni (mert akkor hogy fogok megállni?), rettentően izgulok, ha jönnek szembe, hogy hogyan fogunk elférni, vannak emelkedők, amik megfognak, és úgy egyáltalán. Viszont élvezem a tekerést, ahogy fúj a menetszél, már tudok nézelődni, el merem engedni a kormányt egy-egy másodpercre, hogy megvakarjam mondjuk az orrom – tessék, lehet röhögni nyugodtan, sosem fogok tudni úgy bringázni, mint aki gyerekként tanult meg, de attól még tekerhetek én is, nem igaz?
Na szóval a szállás Mörbisch-ben, induljunk el északra. Órát nem hozom, hisz a páromnak van olyan kis csinos kütyüje, ráerősíti a kormányra – lenulláztad? Azt nem tudom, hogy kell – jaj, akkor nem fogom tudni, hogy mennyi idő alatt milyen távolra… A fenébe az egész teljesítménykényszerrel, nézelődni jöttünk, kikapcsolódni, nem versenyezni, vagy bizonyítani bármit – kinek is? Most 42-t mutat a kilométerszámlálója, azt megjegyezzük, két számot meg képes vagyok kivonni egymásból, még fejben is... (nem véletlenül mehetek be matek érettségire felügyelni: veszélytelen vagyok.)
Rustot pillanatok alatt elérjük, na menjünk csak tovább, majd visszafelé megnézzük. Felhősen indultunk, de szépen kisütött a nap, meg is van az idei első leégés.
Ausztria, hát igen. Rendezett, virágos, kristálytiszta falvak, vagy városkák, mosolygó, köszöngető emberek, barátságos arcok. A bringautak szélessége (igen, ez nekem fontos szempont!!!) olyan, hogy nem kell frászt kapni, ha szembeforgalom van. Voltak sunyi hosszú emelkedők, amiken nem látszott, hogy az, csak hogy nehezen tudom tekerni – igen, váltót már tudok használni, de akkor is -, azt hittem defektem van, de csak amikor visszafelé néztem, vettem észre, hogy honnan tekertem fel. A közelben dombok, mi szőlők között tekerünk, sok helyen kinn van a gazda, dolgozik szorgalmasan.
Tényleg nagyon szép, rengeteg bringás, na de hol a tó??? Ja, az távolabb. Oggauban úgy döntünk csak meg kellene már nézni a vizet. Megpróbáljuk, de csak a nádasig jutunk el, csatornák rendszere visz ki a tóhoz, de itt nem tudunk végigbringázni mellette.
Purbachban ebéd, majd egy tanösvény mentén végre ki a tópartra. Csodás volt, ahogy a csatorna mentén a legkülönbözőbb madárhangok kísértek, a magas nádasból semmi nem látszott, viszont füllel hallhatólag tele volt madárral, békával a nádas… A tó olyan Balaton feeling, vitorlásokkal, apró hullámokkal. Majd indultunk vissza.
Ruston most nem tekerünk át érzéketlenül, bemegyünk az óvárosba, bűbáj házak, tér, kút, citromfa, pálmafa nagy dézsában, elbűvölő. A parkban fúvószenekar játszik, kicsit hallgatjuk, majd egy tóhoz közelebbi útvonalon indulunk vissza Mörbischbe.
Őszintén mondom, fogalmam sincs, hogy bírtok ennyit ülni a nyeregben, én 50 kili után már minden zökkenőnél szisszentem, és ugye a poszt elején leírtakhoz még hozzátennék annyit, hogy kiállva sem tudok tekerni, nekem ülni kell végig. Hát ez van, röhögés ismét megengedett! A sok spinning ellenére is fáradnak az izmok, az utolsó 5 kili már igazi küzdelem, nagyon örülök, amikor bekanyarodunk a mi utcánkba.
Vasárnap áthajókázunk Ilnitzbe, onnan bringáztunk fel északra. Itt végre közel a tóhoz, a madarak is mutatják magukat, tényleg nagyon szép környezet, rengeteg fatorony, ahova fel lehet menni nézelődni, kémlelni a tájat, fotózni.
Erős szél volt egész nap, persze emelkedősebb részen volt mindig a szembeszél, oldalszélnél is kellett tartani rendesen a kormányt, de ez még nekem is ment.
Na, és akkor az osztrák bringautak. Az egy dolog, hogy szélesek. A minőségük remek, és hát a fedett pihenők, padokkal… Egyszerűen csodás, hogy még erre is gondolnak, csak hogy komfortosabbá tegyék a magamfajta kirándulós bringázók életét. Az meg aztán már mindennek a teteje volt, hogy eltérően a Balatontól, ahol a forgalmasabb üdülőhelyeken rémálom a bringázás a tömeg miatt, itt a közvetlen tóparti sétányon az autóút mindkét oldalán van bicikliút. Ja, és kis sövénnyel elválasztva, mindkét irányba egy-egy. Igen, összesen négy biciklisáv van! Ezen a részen egyébként is 3-4 bringás kényelmesen elfér egymás mellett. Hömpölygünk is rendesen, szerintem mindenki bringán ült a környéken!
Nekem további lecke az izomerősítés, bringánál más izmok fáradnak, mint futásnál, ezekkel foglalkozni kell!
Összességében, nagyon-nagyon szép és jó volt, a leégés ellenére remekül éreztem magam! A bringás infrastruktúra lenyűgöző, a táj érdekes, tényleg élmény volt ez az összesen 108 kilométer.
De mégis, mégis… Ha egészen őszinte akarok lenni, ha a szívem mélyére nézek, akkor azt kell mondjam, természeti szépségben az Őrséggel nem veszi fel a versenyt! Számomra továbbra is az a vidék a bringás csodahely!
Képek: https://edzesonline.hu/kep_galeria/&action=viewalbum&album_id=7147
Csodaszep lehetett:) Jo kis hetvegi program, szep emlekekkel, elmenyekkel:) Meg sok ilyet kivanok:):):)