1931. január, egy pici rábaközi falucskában megszületik egy kislány a család első gyermeke.
Nem sír fel…..ezért a bába a két lábánál fogva felemeli és jól megrázza, megpecsételi vele az egész életét.
Csípőficam, a két láb közt több centis különbség. Bringázni megtanul, de csak azért mert könnyebben közlekedik vele, hosszú évtizedekig ő a falu bice-bócája….egyvalamit viszont sosem tudott: futni.
2011. november eleje
A vasárnapi Sri Chinmoy verseny után két nap szabim van, időm dögivel, hazamegyek anyumékhoz.
Persze viszem az érmet , oklevelet. Nagyinak mindent be KELL mutatni.
Hagyom hadd simogassa az érmet, az oklevélen minden betüt kielemez…
Én közben felteszek magamnak egy kávét, a konyhából hallom Anyum szól:
-Na itt a másik futóbajnok!
Azt hittem Samu kutya könyörögte be magát utánam, a neki kijáró dögönyözésre, kikukucskálok a konyhaajtón……….nagyim ül az asztalnál, nyakában az érmem és keservesen, de hangtalanul zokog.
Rohadjon meg ez a büdös élet, Nagyikám, legyen a Tiéd az összes érmem, az összes futásom, mind ami volt és ami lesz ezek után! Majd futok én helyetted is, meglátod!
A délután folyamán Anyum számítógépét helyrerakjuk, lehet fotókat nyomtatni a dobogós képről. Ahogy kibukkan a nyomtatóból Nagyi lecsap rá, aszongya holnap jön a pap…
Mindenféle papi áldással bizalmatlan vagyok……….de ha lehet a főnökével elrendezhetne
(mégiscsak magasabban ül , mint Szt. Péter J ), nekem Siófokra egy 1:59:59-s félmaratont és az sem ártana ha ezt a BSI mérné nekem….Ennyivel megelégszem, köszönöm!
A nike óta Saci néni edzéstervét csináltam, ami épp, hogy csak két órán belüli befutót ígért.
Az első hetekben nem értettem miért csak heti 3 edzés, a végére persze megértettem, nehéz volt végigcsinálni…Sőt nem is sikerült.
Az utolsó előtti héten jól pofára estem edzés közben. Most már nem foglalkozom vele mi volt a gond, túledzés, fáradtság, vagy csak egyszerűen elbambultam, de ha versenyen történik, felállok és tovább futok….
Most leporoltam magam, meggyőződtem, hogy egészben vagyok, a ruhám sem szakadt ki, szépen hazasétáltam. Addigra persze csúnyán bedagadt a combom, estére már nem buta liba voltam, hanem egy kész ostoba páva. Brad Pitt zombis filmjében smink nélkül szerepelhettem volna , legalábbis övön alul.
Fekete nadálytő és árnika kenyesszel a verseny napjára tűrhetően néztem ki, fájdalmam pedig 2 nap után semmi nem volt, a tervből két tempós nap maradt el, helyettük csak laza futások voltak.
Szombat hajnalra pedig beütött még egy gixer. Pénteken már éreztem, de azt gondoltam csak valami megbökte az utolsó fogamnál az ínyt. 8 éve sokat jártam fogorvoshoz ezzel a problémával, de vazzeg csak velem eshet meg, hogy olyan problémám jön elő verseny előtt aminek már hírét sem ismertem. Nem részletezem, sokan undorodnak a fogorvosi emlékektől.
Az ügyelet nem foglakozik velem, de a gyulladás miatt már szájzáram van, lüktet a fájdalom a fülembe, mindez szombat hajnali 4-kor. Fájdalom csillapítót keresek, ezt most bizony el kell nyomni, hétfőn pedig irány a doki bácsi.
Vasárnap fél 9-kor veszek be egy szem ibustart, remélve, hogy nem leszek tőle picit sem álmos és kitart míg futok.
A verseny előtti éjjel ezt álmodom: olyan elgondolkodva futok, nem nézem az iramtáblázatot a karomon, csak 20 kilinél jut eszembe, ekkor döbbenek rá, hogy 13 perccel el vagyok maradva a tervem mögött…és a fene sem érti miért de azóta minden éjjel versenyt futok….
Vasárnap a készülődéskor már ideges vagyok, de ez meg sem közelíti a szeptemberi parát, szidom magam, hogy lehettem képes ilyen őrültségre, hogy időtervem legyen, miért nem jó nekem a szimpla PB, ami nem is kérdéses, hiszen van vagy 30 fok különbség, ha csak a pancsolás idejét vonom le is rengeteg időt nyerek.
Siófokig remek utunk van, némi köddel, de ennél sokkal rosszabbra számítunk. Parkolunk, körülnézünk, az egész utca a miénk, átvesszük a rajtszámot, csipet, visszafelé találkozunk Snecikével és Rodriguezzel, aki nekem csak Rodi…ismét nem kell telefonálgatni, folyton útba esünk egymásnak.. azért ez már jelent valamit, hogy így elém dob a sors benneteket DD.
A pólómizériámnak egy év alatt vége lett, már nem szorongatom örök emlékként őket, ezekben melózom, de most sikerül szert tennem egy S-es feketére, ez legalább tetszik!
Sneci-ke megint sütött, apró falatnyi kifliket, amiből át is ad nekünk egy dobozzal, én inkább futok egy félmaratont, de nem pöcsölök ilyen aprósággal……..köszi nagyon finom volt!!!
Tízóraizunk, megdumáljuk, ki miben fut, félek elmondani nekik, nehogy megfagyjanak…
Vékony hosszú naci, vékony zokni, rövidujjas tech. póló, a nike hivatalos meze, még csak egy edzésen volt rajtam, ideje felavatni, könyökmelegítő, kendő. PONT. Na jó alul volt egy top és a pulzusmérő öv hehe.
Annyit változtatok, mert úgy tűnik feltámad a szél, kendő helyett fejpánt, és viszem a kis elsőáldozási kesztyűket. Ember szerint feleslegesen cipelem, végül igaza lesz a 4. kili után gyűrtem a könyökmelegítőbe őket.
A hotel előttre beszéljük a talit, de nincs ott senki , pár percet várunk, ember elmegy nézegeti a kordonon belül lévőket, ezt még látom…
És azt is , hogy elfelejt visszajönni….
3 perc a rajtig, na jól van én beállok, a két órán belüli zóna végére. Valahonnét a két csajszi is előbújik, ember sehol, a rajt pillanatában gondolatban küldök neki egy puszit, ne csinálj semmit öregem, csak FUSS!
Később megtudtam, hogy az 1:45-s zóna végére állt be nagyon okosan, végre megjött a bátorsága és tudja hol a helye, mire képes.
Start!
Feloldozom lányom a lábaidat….fuss!
Kész őrület, árulja el nekem valaki minek állnak be a 2 óráshoz, vagy még sokkal előbbre, aki kb 6 percest fut…Nem tudok rá más magyarázatot, azt hitték, hogy a 10,5 féltáv idői vannak a táblákon…
Még a 2. km után is előzünk olyanokat akik meglepően lassan futnak. Kedveseim, amit azzal nyertek, hogy előbb tudtok átfutni a rajtkapun, a tempótok miatt úgyis elveszik. De közben mennyi mérget okoztok másoknak. Nagyon nehéz előzni, sűrű bocsánatkérések hangzanak a 3. kiliig. A faleveleket nem söpörték össze, én ezeket is kikerülöm, csuda tudja mi lehet alatta. Az első km 5:17, nem aggódom, hogy elfutom az elejét, kellenek a plusz másodpercek, hogy legyen mit elveszíteni a füves részen és a frissítéskor. A karomra csatoltam az épp beérkezős 5:40-s tempós iramtáblázatot, minden km-nél figyeltem, szépen gyűltek a + percek.
Kanyar-kanyar-kanyar-kanyar-hosszúúúúú egyeneeeeees. Ezzel le is írtam a pálya lényegét.
A fordító felé futva folyton emberem keresem, nem látom, az 5 perceseivel már hét határon túl van, mire én a fordítóhoz érek.
A fotót köszönöm Alabárdosnak, ill, az ő fotósának!!!
A fordító után lányokat keresem , Snecike pár méterrel mögöttem, nem kétlem, hogy hamarosan elkerül, Rodi kicsit később jön és akkorát pacsizunk, hogy a fejem tetejéig beleborsózom. Snecike 10 kilinél ér mellém és megkérdezi bírom-e!!! Árulja el nekem valaki hogy a bánatba lehet ekkora erő vagy mittoménmi benne, hogy még rám is gondol, én csak magammal tudok foglalkozni, nincs egy csipetnyi felesleges erőm sem (a 15-s frissítőnél megint együtt voltunk és ott is megkérdezte…).
Látom, hogy a ritmusunk nem egyezik, szólok neki, hogy menjen csak a maga tempójában. De előtte még frissítettünk, én féltávra tettem az elsőt, edzésen is így szoktam, 3 fok van, indulás előtt ittam fél litert, szomjas nem vagyok. 1 deci izó csúszik le amit pár korty vízzel keverek (valami idegen lötty volt, nem mertem többet inni belőle).
Közben két asztal közül előbukkan emberem, tiszta pára, megütögeti a vállamat, mert nem veszem észre (sétálnunk kellett, mert sokan megálltak, nem akartunk senkit fellökni), mondja, hogy beért, 5 perces ezrei voltak. Egy értelmes szót nyögök ki: fasza! De belül átjár a boldogság! Közben azért eszembe jutott és azon agyaltam vajon mit is mondott, mi 5 perc?? 45?? 55??? Mondom , hogy csak magamra tudok figyelni…
Megkezdjük a második kört, ami kivisz a Balcsipartra, de jó is volt!! A szél sem fúj, szuper minden! Saci néni itt szurkol, alig bírja már tekerni a kereplőt, megkapja tőlem a győzelem jelét (jó volt az edzésterv, már 4 perc előnyöm van hehe).
(zöldben)
Snecike jóval előttem fut,szerencsétlen módra pont ide a partra tették a következő frissítést. Benyúlok egy pohár vízért, öt korty, már dobom is el a poharat, nyomás tovább, épp nincs mellettem futó, tudok kerülni, Erikának nincs ilyen szerencséje, előtte összetorlódnak a sétálók, megsimogatom a hátát :-Gyere!
Nem kellett rá sokat várnom…
És megérkezik a sunyi füves rész. Hááát sokkal rosszabbra készültem, de azért ez sem kutya. Szűk a hely nekünk, van egy mély csapás (elkerülöm, nehogy a térdeim bánják), marad a fű teteje, néhány alattomos gödörrel. Nagyon figyelek, ha itt Valaki bukik húszan esnek át rajta.
Pulzusnak sem tetszik a terep, lassítok, némi időt veszítek, de szépen behozom a következő kiliken.
19 után látom , illetve egyre jobban nem látom Snecikét, figyelem magam, nem ez nem holtpont, ha edzésen előjön, akkor szétesik a mozgásom, elcsúszik a légzésritmus, le akarok feküdni…..ez nem olyan, csak lassabb vagyok, pulzus alatta van a célzónának, a mozgásommal semmi gond, 2x veszek egy óriási nagy levegőt. Időm dögivel, hagyom magam ezen a kilométeren pihenni kicsit. DE 20-tól már azon kell legyek ne érjen fülig a szám, óriási hosszú célegyenes, P.A. hangja és a célkapu látványa visz előre, már semmi nem érdekel, itt már semmi nem történhet. Még emberem sem veszem észre aki videóz bennünket. Még néhány keményebb lépés, nézem az órát fent és vigyorgok, bruttó sincs két óra…
A célfotóm nem sikerül, mert csak arra koncentrálok hogy integessek a Nagyinak a kamerába, aki az neten nézi a „közvetítést”, rózsafűzérrel a kezében DD.
1:56:10
Pár lépés, lehajtom a fejem, összeolvad velem a világegyetem,egy porszem vagyok csak benne, nem tudom hány másodperc telik el így, arra ébredek Erika ölelget. Nem emlékszem csúszott-e ki valami értelmes mondat a számon de akkor most pótolom, mert mondanom kellett volna, hogy gratulálok! Azt hiszem mondtad, hogy várjuk meg Rodit, egyik szemem az órán, másik a befutókon s jön!!! Valamit bíztatót kiabálok neki, közben az agyam folyton jelez, hogy KOCOGNI!!! Lesz@rom, most örülünk, fotózkodunk, 3 a kislány 2 órán belül.:
Rodi, Neked is szívből gratulálok!
KOCOGJ! Megbeszéljük hol talizunk, átvesszük a csomagot …..már késő, egy robbanás a combokban és szinte érzem, hogy elönt a sav. Az autóig futólépés, nem tudom ha még ilyenkor kocorásztam volna egy kicsit talán nem lenne ekkora izomláz, vagy már mindegy??
Nyújtok öltözök. Visszamegyünk a hotelbe, itt fogunk ebédelni. Közben Briel már nyomja az sms-eket, én meg alig bírom megfognia telefonom…a leves után kezd kiengedni a kezem…
Rodiék közben hazaindulnak, mire végzünk az ebéddel már szétkapják az össze sátrat, stb, nyoma sincs már a szezonzárónak, buta fejemmel eszembe sem jut, hogy legalább egy képet csináljunk a parton.
A kocsi felé összefutunk –E- -vel. Váltunk pár mondatot, utána azon mosolygunk, milyen kedélyesen elbeszélgetünk valakivel a futásról, pedig még az igazi nevét sem tudjuk.
A mai nap tanulsága, hogy nincs recept.
Nincs recept ahhoz, hogyan fusd meg két órán belül a félmaratont. Mindhárman másképp edzettünk (én Rodi edzéseibe belerokkantam volna), és még a hitre sem foghatom, mert az csak nekem volt, de én ő helyettük is hittem!!!
Most már biztosan látom, hogy futásban skizofrén vagyok, az egyik Tündüs aki 18 fok alatt magához képest repeszt, a másik Tündüs aki 18 fok felett nyüglődik és ríva fakad, mert nem tudta kifutni magát.
A jövőben időtervem versenyre nincs, laza futik jönnek, pihenek kicsit, ha az időjárás engedi a hosszúkon a távot emelem.