/CSODA magyarázat/
"Elmenni innen messzire
Nem lenne válasz semmire
Nem lehetsz gyenge ennyire
Feledni és feladni kész
Veled lesz úgyis az egész
Innen akármerre mész
Maradni igazán merész
Állj meg és nézz szembe vele!"
(Ákos)
Már akkor tetszett, mikor a nevet kapta: MaratonFüred.
Füredre egy kedves-fájó élményem visz minden alkalommal, gyerekként látogatni megyünk a szívkórházba, most is fel tudom idézni, ahogy felmentünk jobbra az óriási lépcsősoron és a szeretett, kedves rokon jött velünk szembe a folyosón…..hogy a Balaton milyen volt aznap, akkor láttam életemben először, arról nincsenek emlékeim.
De első maratonnak nem mertem választani az emelkedők miatt, itt nyugtatok meg mindenkit, ha nincs emelkedő a futóhelyeden, keress egy hidat vagy felüljárót, tervezz olyan útvonalat hogy 1-2 km-ként beleessen, ezzel már fel tudsz készülni rá.
Januárban kezdtem a felkészülést, egy BSI oldalon talált 3 hónapos edzéstervvel. Kicsit kevesebb km volt benne, mint amit az első előtt magamtól kitaláltam, de ha az okosok ezt mondják ,ezzel lehet maratont futni, én elhiszem nekik. Annyit változtattam, hogy a tempós futások elmaradtak, a perceket mindig kiszámoltam és lazán lefutottam. Nem mertem kockáztatni az oldalam miatt.
Csoda 1: ahogy a testünk reagál, fáj!
Mi pedig elfutunk mellette, jobbulást kívánva magunknak.
Türelmetlenkedünk (jogosan), mert futni akarunk itt és ott, nem lemaradni semmiről.
Mikor már nem bírunk futni orvoshoz loholunk (talán szerencsém, hogy kidobott), tapasztalt futókat interjúzunk (Földingné Judit, köszönöm, hogy türelemre intett, pedig akkor marhára nem tetszett, hogy megtoldta még egy héttel az általam tervezett pihenőidőt).
Rendszeresen és következetesen nyújtottam, erősítettem.
Ne hidd, hogy most fáj , a héten nyújtogatod 5 percig, s majd jó lesz!
Hónapok kellettek, de legalábbis hosszú hetek, mire változást éreztem.
De akkor megtörtént a CSODA: az egyre hosszabb futások ellenére a panaszaim csökkentek.
Persze arról sem feledkezhetek meg, hogy márciusig minden futásom után lejegeltem, szombaton a hosszú előtt felkerült a kineziós tapasz, a következő héten lemállott rólam, szombaton újat ragasztottunk……..
A felkészülésről még annyit, CSODA volt, hogy végig tudtam csinálni. Az első előtt kiszámíthatatlan két műszakban, most viszont kiszámítható három műszakban , minden szombaton melóztam (hazudok egy szombaton otthon lehettem), a reggeles műszakhoz csatolt túlórákat már meg sem említem.
Voltak olyan hétvégéim amikor mindenért lelkiztem. Teljesen szétcsúszott bennem a yin-yang egyensúly, nem tudtam már mi szeretnék lenni jó társ és asszony vagy maratonfutó.
(Csabikám látod, hogy mivel nézel szembe nem lesz egyszerűbb neked sem!!)
Közben becsúszott az influ is, megerősítve abban, hogy testem követeli magának a pihenést, sok ez így. Szívem szerint most azt írnám ide rohadt nehéz felkészülés volt, de a szombati nap már feledtette velem a rohadást.
Szombaton türelmetlenül várom Bibét, minden autóból őt látom kiszállni.
De itt van Andikölök akinek bevallom, hogy annyira szeretném ezt a versenyt, hogy bármilyen idővel kiegyezek.
Itt van Csandy is, aki leégett, nem anyagilag , hanem a tegnapi napocskától, láttunk befutni, talán sikerült akklimatizálódni J)
Itt van Ildikó, vele találkozni szintén egy CSODA, tavaly ismeretlenül hívtak váltót futni a két naposra és telefonon beszéltünk, de nekem nem jött össze a futás. Közben jól el is felejtettem őt J), meglepi volt, hogy együtt futunk, őt is láttuk befutni, gratulálok neki is!!
Mikor Bibe megérkezett már teljes harci díszben fagyoskodtam, megkért, hogy varrjam fel a rajtszámát, ezt szeretem csinálni, most még az sem volt gondom, hogy odavarrom az ujjamat, mert keményre volt fagyva, alig bírtam mozgatni.
Megbeszéltük, hogy együtt futunk, kb 30 másodperccel később indulok, de meg fog várni.
A dugókás rajt újdonság, ezek után inkább a cipőre rögzítőst választanám, azzal nincs ennyi gond és kényelmesebb cipelni is. Az órámat késve indítom, micsoda amatőr!
ÚÚÚÚÚgy elképzeltem: rajtolok, eltelik néhány kili , fogyatkozunk és szépen csendben kocorászok, csendes minden, kevés futó, az utakon néhány autó, talán Bibe majd szól hozzám, beszélgetünk kicsit. A valóság teljesen más volt.
Mindig futott mögöttünk-előttünk valaki, a szurkolók sorban álltak az út mellett, soha ennyiszer nem hallottam még, hogy -Jók vagytok csajok!!!
Bibe pedig, (ezt nem tudom kihagyni) folyton csacsogott és szambázott!
Én már kezdtem kétségbeesni a 10 kilinél mi lesz velem, ha ennyit beszélek. A pulzus nem is merem nézni és ekkor jut eszembe, hogy feltettem az övet, de nem vizeztem be, húú, de amatőr!
Bibe az első kiliknél átszambázott a bicajosúton heverő letört faágak felett, elszambázott a kísérő kerékpárosok elől és 34 után beleszambázta a pici szájával a telefonba, hogy minden ok, jó az idő, Tündüssel futok, éééééés 6 percesekben megeszi a müzliszeletet lassítás nélkül igaz, addig csendben volt.
Az első frissítőponton csak pár korty vizet iszom, de az kell hogy lenyomja a könnyeimet.
Hangosan terelnek bennünket a szervezők, a frissítésünk a váltóknál van, de így kiabálnak: -Maratonisták erre!!!
A megszólítástól lábad könnybe a szemem, mert a maratonon a lelkem is fut velem, a gyenge és érzékeny női énem minden apró részletet felturbóz, nem úgy mint a csökönyös énem , ami a PB felest futja velem, csökönyre majd csak 37 után lesz szükségem, amikor már mindenem fáj.
Elérzékenyülök, a szurkolók kiabálásától, a dudáló autóktól, a rendőrök bohóckodásától.
Ne kérdezd milyen szavam van arra aki nem maratont hanem ultrát fut.
Kiráz a hideg, mikor Ábrahámhegynél elrohan mellettünk az első férfi, borsózok, mikor Révfülöpnél elkerül bennünket mjoci, a második váltóhelyen márkusöcsi (őket megismerem), valahol Zánka környékén kerül bennünket a női kemény mag, háát ha lenne vörös szőnyegem eléjük teríteném, hogy a bánatos francba lehet ennyit futni????
Csabi és Bibetesó barátnője kísért bennünket, készítették az emlékképeket., Bibe találkozott egy bicajos ismerősével aki szintén kérdezte szerezzen-e valamit nekünk, itt ma minden rólunk szólt.
A második ponton Snecike ölelésével frissítek,de el kell szakadnom tőle, mert valaki a hátam mögött kiabálja, hogy ott kell dugókázni, átszambázunk az út másik oldalára és elfelejtek enni inni. Húú, de amatőr!
Innét viszont már figyeltem, hogy meg legyen a betevő falat, a 4. pontra küldtem előre 2 deci kólát (azt is meg kellett keresni, szamba erre, szamba arra…)
Kamukeró is észrevett bennünket, kaptam még egy ölelő frissítést.
Az emelkedőket feküdjetek neki csajok felkiáltással kezdtük. Lakatot tettem a számra, lassítottam, de azt megfogadtam nem lesz belesétálás, csont nélkül menni kell. Bibe itt is gyorsabb lett volna, egyre gyakrabban mondtam neki, hogy menjen el, én lassulni fogok a végére.
37-nél jött a már jó ismert mindenem fáj. Még nem tudtam rájönni miért futunk ilyenkor tovább. Van erre valami épeszű magyarázat?
Az utolsó 3 km néma csendben telt el, a lovamnál vigyorogtam egy sort, hogy innét már be is sétálunk, a várostáblánál, hogy innét már négykézláb is bemászunk, de csak egy kis hátrafutást csináltunk a fotó kedvéért.
Kicsit becsapós a vége, mondtam is Bibébek hiába értünk be, még sokat kell futni, próbáltam kimatekozni a az órámról , de már nem állt össze az 1+1.
Épp jó helyen találkozunk Rodival és Kálmánnal, újra mosolyt csalnak az arcunkra.
A célkaput Bibe veszi észre először és megkérdi látom-e.
AHA! Frászt látom, semmit nem látok a könnyeimtől, csak elmosódott foltokat, ha egy sirály a fejemnek repülne se venném észre.
Hüpp.hüppp…levegőt!!
ITT VAGYUNK!!! MEGÉRKEZTÜNK!!! MEGCSINÁLTUK!! CSODA!!!
"Van, hogy az ember életében elérkezik egy pillanat, mikor elfogy minden szó, a világ olyasmivel szembesíti, ami a nyelv fogalmaival meg nem nevezhető. Ilyenkor először csak áll bambán, elméje görcsösen erőlködik, majd feladja, nem is próbálkozik tovább, a tudat pedig arra kényszerül, hogy eggyé váljon az ismeretlen, néven nem nevezhető jelenséggel és valóban megtapasztalja azt. Ilyenkor van, hogy igazán életben vagyunk."
(Gaál Viktor)
Ui. sajnálom, hogy a hideg idő elrontotta a verseny utáni bandázás élményét..
Az oldalam köszönöm jól van, tisztességesen lenyújtva, kapott jeget, másnapra azt is elfelejtette, hogy futott, meghálálja a törődést. A jobb vállam fájt egy napig, az ajtót sem tudtam behúzni magam után és fájt még a karomon, hátamon a bőröm, mint akit megnyúztak. Most tartok egy pihenőhónapot, kevesebb futással, több keresztedzéssel, végre kipróbálhatom azokat a videókat ami erősítésre találtam, de már nem fért bele a napjaimba és alig várom, hogy újra előszedhessem a szobabicajt. Minden résztvevőnek bármilyen távon is indult szívből gratulálok!