Úgy döntöttem,ma egy kicsit írok a naplómba. Nemtudom minek, de most jól esik írni egy keveset.

Most képzeljetek el egy suszit,aki vizes hajjal,úszószemüveg-lenyomatokkal a szeme körül,és sapkában a fején (fázik :D ) itt ücsörög és ír. Hát körülbelül minden este így nézek ki,ha végre hazaértek edzésről (fél9 és 9 között). Elég sűrűk a napjaim, nincs nagyon időm semmire...Edzek,alszok,eszek,tanulok,néha netezek - pihenésképpen. Nem könnyü ezt így bírni,de szerintem aki jól beosztja az idejét annak sikerül. És a jó oldala hogy tudom értékelni minden szabad percemet (szó szerint) vagy például a hajnali futás után a fizikaórát is :)  Érdekes lehet az, hogy mi késztet egy -egy embert arra hogy kínozza magát futásokkal meg nehéz edzésekkel.. Nemtudom igazán.  Itt kitérnék arra hogy én hogyan kezdtem el ezt az egész (él)sport cuccot. 2004 szeptemberében elnéztem az uszodába (egy olyan 13éves lány voltam,aki alkatilag izmos volt,ámde a víztől nagyon félt,nem mert sem fejest ugrani nem tudott normálisan úszni sem), és megtetszett ez az uszonyosúszás. Beszéltem az edzővel és és rögtön berakott a legkezdőbb csoportba (7-8 éves gyerekek közé),mert úgy gondolta,hogy egy 13 évesnek nincs esélye olyan jól megtanulni már úszni,hogy versenyekre járjon. Eleinte én is hobbinak fogtam fel az egészet,csak heti 2szer jártam, a többi napon otthon erősítettem.  Eleinte minden kis siker nagy öröm volt - "azzta már többet le bírok úszni mint a házunktól a falu vége" és ehhez hasonlók. De fél év után átküzdöttem magam a versenyzők csoportjába,és elkezdtem minden nap járni edzésre. Az első évem végén a szlovák bajnokságon összesesítve második és harmadik helyeket szereztem,az edző kezdett bennem reményt látni, és észrevette hogy ez a Suszi-lányka képes akkor is úszni,ha az uszonyban vérzik a lába,ha majd kiköpi a tüdejét, ha már a 6és feledik km-t ússzuk,és ha már senki nem úszik a Suszi még akkor is megy. Ha fáradt akkor is. Mindig. Mert úszni kell. Miért is? Ezt sosem tudtam igazán. Aztán ráleltem egy megfelelő idézetre Lance-től: "I become a happier man each time I suffer" - vagyis : minden alkalommal amikor szenvedek egy boldogabb emberré válok. Hülyeség de így van. Mazochizmus? Nem. Életstílus. Én szeretem ezt...           Ezt a szeretetet szerintem mindenki ismeri aki egyszer is sportolt vagy járt valamilyen edzésre. Az edzések és  versenyek szelleme,felejthetetlen élmény. Együtt kínlódni, küzdeni a célokért... Na igen a célok... Céljaim lettek nekem is, idővel persze. Először bekerülni a válogatottba,majd limitet úszni a 2007-es EB-re. Amikor ez sikerült hihetetlen boldog voltam. Beválasztottak abba a csapatba,amely ezt a kis országot képviseli (igaz nem az anyanyelvem országa Szlovákia,de erről majd máskor). Aztán az edzőtáborban közbe jött egy sérülés, és teljesen leromlott az addig sem tökéletes technikám. Teljes csőd volt.. Megfordult a fejemben hogy feladom. De szerencsére nem tettem. Küzdöttem,mint mindig.  És sikerült: A junior EB-n 2007-ben 4. lettem 800 méteren alig elmaradva az országos csúcstól. Hihetetlen volt egy olyan embertől egy ehhez hasonló idő,aki még csak 3. éve úszik, és a technikája majdnem egyenlő a nullával.

Tehát a 2007es főszezont ezzel az eredménnyel zártam,júliusban. Aztán szeptemberben kezdtünk újra edzeni, de egyelőre nem sikerült ugyanolyat úsznom mint az EB-n... De most, 2008 januárjában elkezdtünk nagyon komolyan edzeni, ugyanis az idei célom a Kolumbiai junior Világbajnokság, amihez szintén először szintidőket kellene úsznom. Hogy sikerül e? Nemtudom.... Mindenesetre,bízok mindenben.. ami nem könnyü,mert minden nap akad egy olyan tényező ami miatt aggódok,hogy talán pont ez miatt nem sikerül majd a kijutás a VBre. Hiszen annyi mindenre kell figyelni. Ésszel edzeni, enni,inni, aludni. Nehéz eltalálni a pontos arányt. Nincs rá recept kinek mi jön be. Vagy lehethogy jön egy másik úszó és ő megy ki helyettem.

Arról nem is beszélve hogy mennyi mindent fel kell adnom a sport miatt. Nem járhatok ki este mint egy normális 16 (lassan 17 éves) fiatal, nem festem magam, nincs barátom, és nem élek átlagos életet.  Megéri?  Nekem meg. Jövőre érettségizem. Aztán kitudja mi lesz. Addig edzek telibe amíg lehet.Ha nem jutok ki a VB-re...én akkor sem bánom meg. Egy perc edzést sem bánok meg, hisz minden napom jól telik az edzésekkel együtt: segítenek a szüleim is,testvérem, és az osztálytársaim is.

Mostmár csak kitartás kell (sok-sok-sok) és szerencse (ebből is sok) és akkor talán sikerül. Sikerülnie kell! Bízom benne.