1 hozzászólásRég írtam ide, hát ihol egy kis beszámoló:
Nemetországban nincsenek is hegyek, csak dugók az autópályán, sör, meg bratwurst – hitetlenkedtem, mikor a korábbi években a többiek dícsérték a Zugspitz Ultratrailt.
Aztán úgy esett, hogy végül elhittem és beneveztem. Nem volt semmi különleges időterv, vagy cél, csak a világlátás, meg egy 100-as teljesítése az idei ötből. Az Annecy Maxi Race lefújásával viszont volt bennem egy kis drukk, az első hosszú magashegyi menet az évben mindig izgalmas, az újdonság erejével hat, hiába a sokadik ilyen verseny teljesítése.
Grainau igazi alpesi városka, hangulatos éttermek, képeslapra való utcák és házak, amelyek felett ott magasodnak az impozáns hegyek.. Lentről tisztelet parancsolóak, fent, ha szerényen és okosan csinálja az ember, befogadnak.
Este vacsorához jó sportember módjára fogynak a sörök és a gyomorkeserűk, lefekvés előtt még Áron jóvoltából elpukkantunk egy hazai borocskát is. Mivel a Doki is iszik, megnyugszom, hogy ez így rendjén van. Másnap viszont fáj a fej, dehát az élményért jövünk ugye..
Péntek rajtszámfelvétel, jattolás a magyar kolóniával, séta az expón. Családiasnak mondható rendezvény, de nagyon tipp-topp, profi és nagyvonalú, egy percre sem érezni, hogy belterjes lenne. A tésztaparti üti az eddigi összes általam látogatott ilyen bulit: hatalmas sörsátorban igényes, hangulatos, finom.
Szombat reggel rajt 7:15. Baráti időpont, a későnkelőknek is kiváló. András jóvoltából a szállás kemény 3 percre van, ennél kényelmesebb nem is lehetne. Kicsit idegesen kezd a mezőny, kapkodnak az emberek, próbálom nem lekövetni, de húznak. Áronnal, Lúdtalppal, Szaszával kezdünk, aztán utóbbi kettő kicsit hátramarad. Olyan pára van, mint a Lukács fürdőben, Áront nézem, az arcán különálló verejtékpöttyök, mint a szaunában, gondolom én is így festhetek. Nem baaaaj, jön kifele a Juhfark meg a Jager.. Dobni kéne egy kis eukaliptusz olajat a kövekre, az tisztíccsa az orrunkat. 100-200 méterre Lúdtalp előtt és ugyanennyire Béla mögött vagyunk. Áronnal konstatáljuk, hogy pont jó helyen. Aztán lassan felérünk Bélára, megnyugszanak a kedélyek, mindenki felveszi az utazótempót. Hármasban haladunk, nem igazán nehéz rész, olyan Mátra-Börzsöny kombó, jól futható.. A fejemben a T100 mottóm: csak semmi erőlködés, csak semmi erőlködés. Be is tartom és Béla és Áron is hasonlóan gondolhatja, mert jó kis beszélgetéssel ütjük el az időt. Áron egy ponton tovább frissít, a következőnél ér fel, addig ketten maradunk Bélával. Gyanúsan egy a tempónk, de nem merem mondani, nehogy azt gondolja: „mit kattog a kisMukk, méghogy azonos tempó??”. Persze tudom, hogy ez még csak bemelegítés, így csak annyit engedek el, hogy nagyon jól érzem magam, bemelegedtem. Béla prána frissítést tart, szerintem fényből megy, mert a 28-as pontig sehol nem látom, hogy tölt. Én lemaradok, pepecselek a porral, Áron felér és el is megy, mert megtörik a zsák szopókája, meg kell álljak igazítani. Kb. 80-100 méterrel vannak előttem, amikor megkezdjük az első igazi nagy hegyre a mászást. Előtte utolérem JB-t, aztán allattomosan egy sűrű tejködbe érünk. Előlem eltűnnek az emberek, a hófoltok-nyelvek nehézzé teszik a tájékozódást.
Egy sziluettet vélek felfedezni előttem nem sokkal, őt követem. Jön a fűnyíró effektus. Nem figyelek, követem, mint a birka. Jó 5-10 perce megyünk már, látom, hogy bizonytalankodik, nem találkozunk senkivel. Még több hónyelv, bevetjük a pókjárást, csúszunk lefele a hegyoldalba. Köteles rész jön, elég nehéz, fellépős, sziklás, nyálkás, csúszós. De jó, hogy nem lefele kell ezen jönni – gondolom. (De bizony kell, csak 30 perccel később). Most már gyanúsan nincs senki körülöttünk. Vannak viszont narancs pöttyök, de láthatóan régebbiek. Már mindkettőnknek egyértelmű, hogy eltévedtünk, de valahogy bízunk még a lehetetlenben és haladunk tovább, míg végre emberekbe botlunk. Ez az út megy a Zugspitzre. A pöttyök meg a csúcsfutás jelei. Nincs elágázás, mutatják a térképet, egy lehetőség van: vissza. Közben összeismerkedünk, Sasha, a német-szerb srác a telefonja diktafonjára mondja az eseményeket. A verseny történetében valószínűleg mi vagyunk az egyetlenek, akik eltévednek. 25-30 percet jöhettünk, most ugyanennyi vissza. Mégis, valahogy nem izgatom magam egyáltalán. Lehet, hogy felnőttem ehhez a sporthoz? Sőt, mintha felszabadulnék. Nincs kényszer, nincs nyomás, nincs elvárás. Nem mintha lett volna bármiféle, de úgy tűnik mégis. Érzésre egy órát veszíthetek, később utánaszámolva kb. bő 50 perc lehetett.
A kérdéses elágazáshoz érve, a hónyelvenél egyértelmű a jel. Ha figyeltem volna. Ha nem lett volna tejköd. Ha lettek volna még emberek rajtunk kívül. Ha piros pántlikás lányok drindlben hullottak volna az égből. Most hosszú tömött sorokban vonul a nép a legmagasabb pontra. Jahhh így könnyű..
Oszi mögé érek épp vissza, majd Csabi jön. Nyúlnak a lépteim, nagyon és nagyon jó erőben vagyok, kiegyensúlyozott, jókedvű. Élvezem a futást és jól is megy. Persze, akik körülettem vannak lassabbak nálam, így hamiskás a nagyképűsködés. Jobbról, balról kerülöm a vonatokat, felfele is lefele is pattogok, mint a zerge, elég elítélhető módon élvezem, hogy tolom le a sporikat a pályáról. Nach richts, nach links! – csillantom meg az 1983-ban NDK-s lányoktól szerzett német tudásom. A hosszű meredek hófolton nem vacakolok a kötéllel, ahogy ákibácsinál olvastam tavaly, leülök a hóba, és lezúzok 2-300 métert gatyaféken. A végén kattan a fotóapparát, remélem meglelelm a képet. Ahogy jutok előre a mezőnyben, úgy gyorsulnak a társak mellettem. Végig előzök és ez már a célig így marad. Jó találkozni a magyar csapattal: Gézával idézzük a klasszikust: hogyasszondja terepfutás nem fűnyírás, majd Andrással frissítünk együttt, később Pepét ijesztem meg egy ’Ajjjjajjj Peppito!!-val. Az 56-os pont előtt a mai nap másodszor utolérem JB-t, majd a ponton Szaszát találom nagy készülődésben. JB gyorsabban indul el – majd utolértek – felkiáltással. Én Norbinak mondom ugyanezt és így is lesz. Unalmas, ingerszegény, nem szeretem rész jön, sík dózer, nem az én világom. Norbi olyan sebeséggel vág hátba, mintha most kezdené. Kicsit haladunk együtt, Balázs sehol, csodálkozom, hogy akkor mit alibizett idáig. Szaszát elngedem, erős nekem a tempó, inkább haladok saját ütemben. Ahogy kicsit hullámzik, fel is érek rá, majd kisvártatva elköszönök. Picit odébb Balázst érem utol, a mai nap épp harmadszorra. A negyedik találkozó a sörsátorban lesz az áhított esti sör mellett.
Ritkulnak az emberek, de hidegvérrel kaszabolom le őket, még mindig nagyon jó erőben vagyok, amin én csodálkozom a legjobban. Jön egy lélegzetelállító szurdok vízeséssel, talán sosem láttam ilyen szépet, majd megkezdjük a mászást az uccsó hegyre. Eddig semmi energetikai gebasz, de az utolsó nagy mászásban érzem, hogy elcsoffadok. Tolom a sponzert, eszem, amit találok, de érzem, hogy kicsit késő. Fent a ponton sokat pepecselek a porral, mire elindulok, az energiaszintem a nulla felé konvertál, remegek, majd kiesik a pohár a kezemből. Fel a dzsekit. Megy le a nap, pirosodik az ég alja, 2000 felett vagyunk immárom harmadszorra a mai nap, csodálatos a látkép, a hurok kétségtelenül a legszebb része a pályának. Csak épp a dinamika tűnt el a mozgásomból, ólmosak lettek a lábak. Most érzem, hogy hiányzik az a mínusz 1 óra. Sok-sok perc kell, mire visszajön az erő, és be is lassulok. A hurok meglep. Hosszú és szinteseb, mint vártam.
Lefele kapcsolok lámpát és megkezdődik az 1300 m szintesés 9 kilin. Már csúsznak a kövek, saras az ösvény, nagyon figyelős. Végre eljön a pont, már csak egy teát iszom, 6-7 kilit már féllábon is leugrálok. Erre gyakorlatilag szó szerint sor is kerül, ennyi nagy lelépős lépcső összesen nincs az Alpokban. Nem vagyok gyors, cserébe lassú vagyok és óvatos. Nem sietek sehova, egy nagyon jól sikerült versenyt zárok. Végig jó erőben, élvezve, holtpont nélkül, az utólsó másfél kilit elég lendületesre véve jókedvűen futok be a célba. És most először igaziból, a második felét gyorsabban teljesítve, mint az elsőt. Az időeredményem nem a szárnyalást mutatja, pedig én annak éreztem. Hogy mennyire a fejről szól ez a sport, ha az alapod már megvan... Soha rosszabb futást! Mehettem volna feltehetően bő 50 perccel jobbat is, de ezt már sosem tudjuk meg, spekulálni meg a tőzsdén kell.
Nekem végül 109 killa, 6000 szint és 15:50 lett. Remek verseny, jövőre menj(ünk)etek minél többen.