Most már biztosan tudom, hogy nálam a futás MÁR NEM PÓTCSELEKVÉS, hanem FÜGGŐSÉG és EGY NAGYON KELLEMES IDŐTÖLTÉS! :o) Nagyon élvezem minden futásomat és azt hiszem, ami még fontosabb nagyon várom minden futásomat! Már nem kell ’keresnem’ a ritmusomat, indulás után pár lépésen belül fel tudom venni és a lábaim maguktól visznek. A futások után kellemes  fáradtságot érzek, ha érzek, de nincs se légszomj, se izomfájdalom.

Az ugyan még eszembe jut néha -néha, hogy milyen jó lenne, ha Ciklon kutyámat is magammal tudnám vinni, de az ész érvek győznek és igyekszem gyorsan odébb terelni a gondolataimat :o).

Szept. végétől okt. közepéig volt egy holtpontom (gyanítom lesz is majd még :o)) és úgy éreztem, hogy a 6 km-t soha a büdös életben nem tudom majd ’átlépni’, az is megfordult a fejemben, hogy áprilisban még a 10 km-t sem fogom tudni lefutni a Vivicittán, nemhogy esetleg a teljes távot…. Aztán a nyolcszor megfutott 6 km után a 7 és a 8,2 km nagyon jól esett a testemnek és a lelkemnek is! Ez a fal LEDŐLT! :o) Most ismét hiszem, hogy menni fog a Vivicitta valamelyik távja – őszintén szólva nagyon szemezek a teljes távval, de addig még sok víz lefolyik a Dunán és majd úgyis kiderül, hogy haladok a kilométerek gyűjtésével! :o)