2011. október 2-án indultam először életemben szervezett utcai futós rendezvényen. Az akkori edzettségi és bátorsági szintemnek megfeleleően a 3,5 km-es távot választottam, és mitagadás megfertőzödtem az érzéssel! Azzal az érzéssel, amit ezek a rendezvények nyújtanak!

A következő cél egészen merész volt, maga a félmaraton a 21 195 m-es hosszával. Időpontja 2012. április 1. Edzéstervet követve készültem rá és bizony a befutás pillanatáig nem hittem, hogy megcsinálom! De megcsináltaaaaam! Akkor ÍGY írtam róla. Majd ezt követően még 4 rendezvényen szaladtam - 2 db félmaratonon, egy 11 és egy 10 km-esen. Ugyan cél nem volt az időeredmények javítása, hiszen hobbifutó vagyok vagy mi, aki az egészségéért fut, nem pedig ellene, de azok bizony javultak! Hogy ez minek volt köszönhető? Én ehhez nem vagyok elég okos, amit tudok, hogy nagyon sokat olvastam és sokféle mindent, egészen pontosan módszert, kipróbáltam és ebből kettőt is alkalmazok azóta is. Az egyik a chi futás, a másik a Hadd-féle pulzuskontrollos edzés.

A szeptember 9-i Nike Félmaraton után úgy éreztem, hogy menne több is. Ugyan ekkor már tudtam, hogy megpróbálom lefutni a 30 km-t, de jó érzés volt úgy célba érni a félmaratonról, hogy azt éreztem talán a munka nagy részét elvégeztem.

És eljött a NAGY NAP, 2012. október 7., amikor ott álltam a Petőfi téren a rakparti lehajtón és vártam, hogy odaérjen a maratoni mezőny azon szakasza, ahova becsatlakozhatom. Nem izgultam úgy, mint áprilisban, de a várakozással teli izgatottság ott volt bennem.

Ezt írtam az edésnaplómba:

"Az előzetes terv az volt, hogy érjek célba és a távot futó mozgással teljesítsem végig! Azt tudtam, hogy a 21 km-ig menni fog, de az utána következő rész még felfedezetlen volt számomra. Úgy gondoltam, hogy olyan 6:15 - 6:25 közötti ezreket futok és akkor milyen jó lesz nekem....

Elindultam és mentem, ahogy jól esett. Az első pár km-en még rá-rápillantottam az órámra, tartottam attól, hogy elfutom az elejét. Nos a tervezett tempóhoz képest igen, mert 6 perc alattival mentem. Próbáltam lassítani, de nem esett jól, így feladtam az óra nézegetését és csak szaladtam és jól éreztem magam! 

Aztán egyszer csak ott voltam a félmaratoni távnál és mentem tovább és nem volt semmi, még mindig jól éreztem magam! Ennek nagyon örültem! A 25. km környékén kezdtem érezni, hogy szaladok már egy ideje, de az erő még mindig velem volt, a tempóm nem változott. A Nyugati-felüljárónál természetesen jól belassultam és az jó sokat ki is vett belőlem, de nem sétáltam bele! Onnantól egyre többször mondam magamban, hogy "Futómozgás! Nincs séta! Már CSAK x km/méter!" Az útvonal melletti szurkolók nagyon sok erőt és lendületet adtak, EZER KÖSZÖNET NEKIK ÉRTE!!!

A Dózsa György úton trappolva kezdtem érezni a combjaimat, de akkor már tudtam, hogy már csak pár száz méter és ott lesz a CÉL! Ott volt! :-D!
Az utolsó 100 métert sikerült még kicsit meghúzni és vigyorogva futottam át a célvonalon!

Igazság szerint az egész útvonalat végig vigyorogtam, igyekeztem az útmenti Szurkolóknak visszatapsolással és "Köszi-köszi!" -vel megköszönni, hogy kijöttek, hogy ott voltak és bíztattak Minket, akikről azt sem tudták eddig, hogy élünk és futunk! Lehet, hogy némi erő és energia elment erre, de mint ahogy nekem jól esett az Ő szurkolásuk, úgy tudom, mert láttam Rajtuk, hogy Nekik is jól esett a megköszönés!"

A száraz adatok:

táv: 30 km
időeredmény: 2:56:30
átlagtempó: 5:53 perc/km.

Nos nekem még mindig űradat mindegyik és nehezen hiszem el, hogy ezeket én követtem el. Ugyanakkor jó érzés tudni azt, hogy képes voltam megcsinálni úgy, hogy nem az egészségem rovására szaladgálok. Persze lehetne mondani, hogy ezek után egyenes az út a maratonig. Na igen valakinek biztosan, nekem egyenlőre kanyargósan! A vágyak között ott szerepel, ezt nem tagadom, de addig még nagyon sok víz lefolyik a Duna medrében.