A történet Ádám és Évától indul. 20 éve küzdök emésztőszervi problémákkal és most egy orvos által figyelmen kívül hagyott gyógyszerérzékenységnek köszönhetően igen komolyan károsodtak a kiválasztószerveim. A bokám kb másfél hete olyan, mint egy elefánté, se krém, se pihenés nem segített. Az amúgy is kevés és gyenge edzéseket, így hanyagolni kellett. Na így vágtam neki a Mátrahegy 20-nak.

Igaz megígértem, hogy ez lesz az utolsó, mert hétfőtől indulnak a vizsgálatok és amíg nincs eredmény, addig nem futok. Féltenek otthon. :)

Péntek este sikerült is szombat hajnal egykor lefeküdni, mert a gyerek elrontotta a gyomrát és kitette a vacsorát, pont mikor elaludtam volna, kb fél egykor. Szombat reggel szerencsére nem volt semmi fontos elintézendőm - nem úgy, mint a Téli Mátra előtt, amikor majdnem lekéstem a rajtot, mert még rollert vásároltunk a fiamnak. 9:30-ra Mátrafüreden voltunk, így is terveztem.

A futócipőt alig tudtam bekötni a bedagadt bokám miatt - ennek hétszer!!! ittam meg a levét, mert ahogy húzódott vissza, úgy lazult a kötés és kioldódott a fűző.

Tavaly közel 3 órát futottam, akkor is volt eső-sár és egyébb nyalánkság, de éreztem, hogy azért fél órát le lehetne faragni belőle, hiszen nem kötelező minden ellenőrző ponton pihenni, beszélgetni. Tehát a kitűzött cél 2:30. 

A taktika, hogy a végén indulok - így, számításaim szerint a széles utakon érem utol az embereket, Kékesig leelőzöm a túrázókat , onnan meg ami a csövön kifér - majdnem bejött, de az olvadás okozta ideiglenes patakokkal nem számoltam. A sár még csak-csak, hiszen előttem járt már kb: ezer ember, ehhez a Téli Mátrán is volt szerencsém, csak ott több ezren. 

9:46-kor neki is vágtam vittem 8 szőlőcukrot és egy fél literes gatored-et. Ezt sikeresen el is ejtettem és letört az ivókupakja, így ezt a továbbiakban súlyzóként tudtam használni, mivel ennek olyan vastag a szája, hogy nem lehet belőle kultúráltan inni.

A bemelegítés elmaradt, hogy Fekete Lászlót idézzem: - Nem vagyok én villanyrezsó!

Ahogy kiléptem az iskolából éreztem, hogy éhes vagyok, gondoltam korai lenne feladni, majd az első ponton eszek egy cukrot. Na  sikerült úgy bemelegedtem, hogy majdnem szóltam, hogy átváltanék a 10-re, de hát gyáva népnek nincs hazája.  A Tetves réti 600m-es kerülő sem szegte kedvemet, bár a réten állt a víz. Innentől szenvedés Mátraházái, na itt éreztem, hogy elkaptam, a Pisztrángos-tóig megnyomtam - itt kérek elnézést azoktól akiket összecsaptam a sárban és vízátfolyásokban.

Innen Kékesig elővettem egy-két kellemes, szép emléket - tengerpart, pálmafák - és mire kijózanodtam, már az étteremben pecsételtem, a latyak sem vette el a kedvem. Eljött az én időm: a lejtő (a vizszintessel bizonyos szöget képző segédeszkösz, Tomi kedvence).

Csakhogy a lejtővel a gondok is jöttek, az első izomgörcs. A Vályús-kútig egyszerűen nem vettem róla tudomást, de itt már kellett nyújtanom - amíg a pontőrök összeszedték magukat. És akkor elkezdődött a lábmosás - egyből Platón jutott eszembe: Akár egy csöpp medencébe pottyanunk bele, akár az óceán közepébe, mindenképp úsznunk kell! ez mindkét értelmében megállta itt a helyét - jó két és fél km-en - a Csepegő-forrásig - a túristaúton és körülötte, folyt az olvadt hólé. Próbáltam nem figyelni a hidegre a cipőmben, de a víz takarta a köveket, így egy elég komoly talpmasszázst is kaptam az 500 Ft-os nevezési díjért.

A nagyobb gondok itt kezdődtek - a Csepegőnél a végétől 2,4 kilire. Görcs a combokban elöl hátul és hogy kerek legyen a vádlik is csatlakoztak. Megálltam nyújtani, és ittam egyet a csonka kulacsomból. Sajnos ami ezután jött azt vánszorgásnak hívják, aztán még egy nyújtás-ívás kombó, és nyomás, az utolsó kilin már nem lehet megállni, mit szólnának a kirándulók :))).A szőlőcukor nem került elő.

Úgyhogy óriási erőfeszítések árán, görcsölő lábakkal - itt még egy futót azért megelőztem - beszaladtam (kívülről nagyon béna lehetett a mozgásom, folyamatosan megfeszített izmokkal futni, több, mint nem szép).

És itt következett az amiért Teljesítmény Túrákra járok: a lekvároskenyér és annak jó barátja a lilahagymás-zsíroskenyér. Rögtön le is ettem a nevezési díjat, miközben kielemeztük a terepviszonytalanságokat régen látott sporttársaimmal. 

Tavaly 2. lettem, most 12:30-kor amikor eljöttem magasan vezettem. Aki tavaly adott kb 13 percet. Most kapott 24-et. Lehet, hogy a rossz terep fekszik nekem, ez már nem az első eset, hogy ahol a többiek rontanak, ott én javítok.

De már van jövő évi cél: 2:20, de ehhez már kell a száraz idő is. Majd gyűjtök rá :)