Közkívánatra ismét megszentségtelenítem az edzésteljesítményre épülő sportos tárgyilagosságnak otthonkát adó kecses, érintetlen felüleletet, besározván a közerkölcsi minimumot sem elérő sekélyes gondolataim vég nélküli hömpölygésével. Akkor kezdeném is, de mielőtt belebonyolódnék amúgy igazán határtalansággal körvonalazott szentenciáim frázisokba való általánosításába,elnézést kell kérnem azoktól, méghozzá feltételek nélküli megkövetés szükségével színük elé járulván, amiért tanulni akartak, de csalódniuk kellett. Nem oktatok, sőt kikérem magamnak a példa etalonjával való azonosítást. S most.

Péntek este sporténem még a bizonytalanság tudatában lebegett, a szombati megmérettetésen való részvétel feltétlen hasznosságát illetően. Igen, férfiasan bevallom nem kellett sok ahhoz hogy elhiggyem ama éktelen intrikát, melyet az akaratom elnyomása alatt görnyedten heverő izomzat,és egyáltalán organizmusom maga, az állat csepegtetett lelkifüleimbe félhomályban, alattomosan, s hogy a végén én magam(bármi is legyen az) ne rimánkodjak térden csúszva előtte még egy kis adag vagdalt toxinért. Mint mindig a végén azonban most is győztem,azt már nem tudom hogy a belső csata végül megvalósult-e, vagy amint felsejlett bennem az erkölcsi érzék árnyéka, tudatom martalékául azonnal besorolt kígyó abban a minutumban kapitulált-e,deannyi bizonyos hogy végül megvártak a célban az elsőre helyeskének tűnő szalagosérmet osztogató piárhölgyek. Pedig még néhány órával a beérkezés mámoros, és meggyötört szellemmel átélt pillanata előtt maga a tulajdonképpeni célzatos Mátrafüred irányába hajló utazás is megmászni való akadályként magasodott tekintve, abbéli képességünket,hogy a hagyományokat minden határon túl finomodó precizitással őrizzük ha távolsági programról van szó, amit szervezni ildomos,ez leginkább hanyagsággal és a stoppolás elhanyagolhatatlan mindent átható jelenlétével azonos. Szómintszáz, 8-kor már túl voltam az első ellenőrökből kispriccelő bájos kérdések és parázs feleletek körtáncán, stopoltunk. Szerencsére volt velünk egy lány is, így nem nekem kellett vetkőznöm, ahhoz hogy vonzóvá tegyük magunkat egy felvételre.  Hiába, manapság már az ingyenélésért is áldozatokat kell hozni. De itt legalább megéri, szakadnak le a mindennapok mázsás monotóniái ritmusosan magas frekvencián, miközben felvettek előszőr, és még észbe sem kapok máris egy rakat uborkára nyomom sajátos ülőgumóim számomra oly kedves bélyegét. A védjeggyel való ellátást sajnos(vagy inkább mégsem) nem élvezhettem sokáig, ugyanis a raktér spontán tárult,s  mi folytattuk azt amiben oly járatosak vagyunk. Na jó én nem annyira,de ők viszont igen,legalább annyira hogy ellássanak a hozzáértés és odatartozás illúziójával. Végül is nem túl gördülékenyen de plusz két stoppal, egy exkékesessel és egy nyugdíjas hegyivagánnyal mint emlékezetbe vésődött azonosítottságba áhitózó archetipussal gazdagodva érkeztünk,nevezetlenül. Úgy gondoltam elég lesz az a fajta kérlelhetetlen elszántság, amit majdan tanúsítok csúcs felé haladván, és a távolság csökkentését illetően hogy nincs is rá szükség. Nekem,k’hsz nem.  A futás mindent feledtető élménye lebegett szemem előtt, csak és kizárólag a kristály tiszta, éremtől mint szimbolumtól, és identitást erősítő vetülettől mentes életérzés, ami ez esetben maga a halál.  58 perc alatt értem fel,ami egy csöpp kis kudarc, de azért annyira nem voltam elszontyolódott mint Gábor, azzal a kiábrándító második hellyel. Egyszer én is szeretném ezt a fajta csalódottságot érezni,  de előbb még mielőtt esetleg érezném megragadom az alkalmat és gratulálok Gábornak, mert bár ő ezzel nem elégedett(legalábbis első pillanatban), és bár én hol vagyok ahhoz hogy kritikával, pozitiv megerősítéssel  illessem, mégis Grat.  Egyébként miután átvittem a nem létező célszalagot kiderült lassan, ahogy a pajtások felértek hogy valahogy sikerült kicsikarni egy kényszerű, őszintétlen mosolyú főszervezőből az ingyenes VIP  rajtszámokat. így lett aztán 20-as rajtszámom.  Aki nem akar semmit, minden az ölébe pottyan, élnék ezzel a sportra nem annyira érvényes, de amúgy mélységi állítással.

Nem voltam éppen elégedett azzal, hogy ilyen könnyen adtam a bőröm, s elég volt 58 perc ahhoz, hogy elpusztuljak,kevesebbre számítottam.  Ezért ma lementem egy kontrollfutásra a TF-re,félig eltakart arccal, nehogy holmi pályacsőszök jogosan pályadíjat igényeljenek éhkoppon csücsülő eklézsiám kopottas műanyag donga boltozatú tárából. Végül gond nélkül átkeltem a Rubiconon, s  rövid, csöppet sem elégséges bemelegítés után kiszakítottam a várható élettartamom szervesszövedékéből legalább 5 évet valamint hagytam magam mögött 12 kmre szóló rengeteg szenvedéstől, Krisztusi kíntól terhes virtuális lábnyomomat. Amúgy mellékesen 45 percet futottam, ami nem jó, de pozitivum hogy lelkiismeret-furdalás nélkül kenhetek mindent a hétvégi verseny okozta kimerültségre,smondhatom az a kis baleset, ami a végén okozta a beleimen való tartós célirányos sodródást jelenti,csak egyszeri tünékeny jelenség volt. Egy üstökös íve tündöklött a földi másban.