1 hozzászólásÜdv!
Zalaszentgrót! Élményfürdő.... Maraton....miegymás....
Miután több napos agykontrollal és hasonló hókusz-pókuszokkal befoltoztam lelki sebeimet, amit a Soproni „szórakozás az életemmel című film" okozott, elhatároztam, hogy újra megpróbálom, hátha most első leszek....
Úgy éreztem, hogy a „Sopronnál" már tényleg semmi sem lehet rosszabb, ráadásul komolyan ki kell köszörülnöm, a fene nagy önbizalmamban esett csorbát. Előzetesen szinte csak negatívumokat hallottam erről a futamról, miszerint unalmas és gyenge a pálya, ráadásul sáros lesz, ami járhatatlanná és élvezhetetlenné teszi az egészet. Na, mármost... 1. Nekem egy tenisz pálya sem gyenge. 2.Nincs az a verseny, ami unalmas legyen, hisz mindegyiken képes vagyok taknyolni, szétesni, eléhezni stb... 3. Mindig csak a saját tapasztalataim a meghatározóak. 4. a sár, az mindenkinek sár...
Ezek ismeretében keltem útra népes társaságunkkal. Imádok a csapatommal utazni!!! Szinte az egész utat végig röhögjük, nyoma sincs a verseny előtti stressznek 
Az első kellemes meglepi a versenyközpont és a rajt helyének szemrevételezése után ért. Igazi, kultúrált strandon volt minden egy kupacban. Le tudtunk parkolni normálisan, nem egy tehénszaros legelőre hajtottak minket.
Őszinte sajnálatomra, itt sem gyűlt össze fél Európa tekerni, és ezt többek közt azért nem kedvelem, mert viszont aki eljön, az általában a keményebb fajtából való. A szokásos rajt para, (beszólítás, tülekedés a jobb helyekért), után elfoglaltam a tudásomnak és az erőmnek megfelelő pozíciómat a banda végén, és vártam a dühöngést! Itt már nem tudtam tisztán gondolkodni, de azért az átfutott az agyam helyén, hogy „na most aztán megmutatom" 
Ez a téveszme egészen az első kistányéros mászásig tartott! Ott aztán télleg megmutattam Aki még egyszer azt mondja nekem, hogy Zalában nincsenek dombok, azt agyonverem a pumpámmal! Valahogy én találtam, nem is keveset. Ellenben, most észnél voltam és hagytam, hogy a saját tempómon melegedjek be, nem próbáltam meg rögtön az első métereken elpusztulni. Annak úgyis eljön majd az ideje. Araszoltam felfelé a domboldalban, és rögvest feltűnt, hogy se sár, se pára, a beígért nedvességnek nyoma sincs. Helyette por és hőség, de nem középszerű! Kevés dolgot utálok jobban a bringa közben, mint amikor, a liszt szerű, finom por ellepi szétizzadt testem, eltömi az összes pórusomat és frankó kis sárrá alakul a számban! Ezenkívül a szuper okosságom, miszerint vékony sárgumit raktam fel, már az elején bebizonyította, hogy „értek hozzá". Ez, gumi rumli a magamfajta „koca"montisnak a legnagyobb baromsága! Az teljesen mindegy, hogy milyen gumival tolom fel a púpra bicót, viszont a lefelékben valamivel biztonságosabb egy szélesebb felület. Csak arra volt jó a gumi választásom, hogy minden lejtőn, szuper-motosokat megszégyenítő helyzetekben eregessem a járművemet. Eleinte mocskosul nem találtam élvezetesnek, hogy kersztbe-kasul, állandó tanyálás veszélyben közlekedek, és szerintem a mezei egerek sem örvendeztek, hogy szinte az összes kanyart a birtokukon fejeztem be. Aztán idővel belejöttem és visszatértek a régi „ralis múlt" beidegződései. Rájöttem, hogy lehet így menni, csak nem feszülni kell a bringán, hanem keresztbe csúsztatni. Igencsak széles vigyor jelent meg a képemen, mikor ezt először sikerült tudatosan alkalmazni. Ettől kezdve parádéztam, amit a veszélyesebb keresztekben álló rendezők különösen értékeltek. Volt aki üvöltözött, hogy : EZAAAAAZ!!! NYOMJAAAAD!!! ÁÁÁÁLLAT!!! Volt aki a fejét fogva elszaladt.... Elég vegyesen fogadták... Nem is lett volna ezzel semmi gond, ha nem nézegetek állandóan hátra. Ez a másik űber marhaság amit szoktam csinálni. Mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy jön-e mögöttem valaki, vagy sem. Ha közeledik, akkor úgyis utolér, ha meg nem, akkor meg nem tök mindegy, hogy nézem-e, vagy sem. No, az egyik ilyen visszapillantásom alkalmával sikerült bele engednem a gép elejét egy vízmosásba aminek következtében, olyan magyar-vándort csináltam a nyereg felett, hogy azzal olimpiai bajnok lehetnék lólengésben. Megúsztam és tanultam belőle. Szerencsére a további kalandokat is sikerült épségben átvészelni, pedig akadtak belőle bőven. Érdekfeszítő jelenet volt, mikor az erdőben szembe találkoztam kb. 5-6 motorossal, a nyomukban 2 quados csákóval. Az első páros még időben észlelt és megállt, de ez a többieknek már nem igazán sikerült. Volt para 
Akkora por lett hirtelen, hogy csak azt vártam mikor mennek át a nyakamon. Még kisem hevertem a sokkot, mikor feltűnt egy MTZ előttem, valami boronafélével a farán. Na anyám ezt már nem úszom meg.... Aztán csak elfértünk valahogy, bár utána még sokáig köpködtem valami növény magjait, amit a szántóban sikerült az arcomba helyezni.
A két körös versenyeknek, vannak jó, és kevésbé jó oldalai. Szerintem egyértelműen csak az utóbbi!!! Már a rajt előtt éreztem, hogy ezzel a "második körrel" gondjaim lesznek. Bejött! Végig küszködtem az első 30 kilit, majd visszaérkeztem a rajt helyre, ami ugyebár a strand közepén volt. ÚÚÚÚÚÚÚ!!!!! Az valami embertelen kínzás volt! A herék ott feküdtek a napon, lógatták a lábukat a vízbe és vedelték a sörüket. Akadtak ott egész jó kis csajok is, akik minden a pillantásukkal is azt sugallták számomra, hogy hagyjam a francba a további szenvedést és csapódjak be közéjük 
NEM TETTEM!!! Pedig ez ellenkezett mindennel, amit értelmes ember tehet. Neeeeemm... Én vissza akarok menni oda... oda a porba... oda a szőlő dombok tetejére... oda ahol az előbb is majdnem elpusztultam, hátha most sikerül... Nagyban segített „okos" döntést hozni egy jó barátom, aki úgy ugrált a pálya szélén mintha parázson táncolna, cséphadaróhoz hasonló mozdulatokkal, önmagából kikelve üvöltött, hogy tovább haladásra kényszerítsen. Köszönöm neki, és nyugodjon meg, a bosszúm nem várat sokáig! Érdekes és érthetetlen módon, itt még szinte semmi bajom nem volt. Egész jól éreztem magam, ami azért elég gyanúsnak tűnt, visszagondolva a soproni élményeimre. Az első kör végén még olyan harcosokkal tudtam együtt menni, akik máskor már lezuhanyoznak mire én célba érek. Na, most sem kellett sokáig agyalnom ezen, hiszen rövidesen beigazolódott a gyanúm, miszerint nem lettem erősebb mint voltam, csak később estem bele a „fekete lyukba". Szinte el sem indult az uccsó karikám, amikor kezdtem „szétfolyni" mint a kocsi ablakban hagyott csoki nyúl! Azonnal pánikba estem, és két pofára tömtem magamba minden ehetőt ami nálam volt! Nem igazán segített, de legalább már a hasam is görcsölt! Bakker!!! Már megint behalok??? Nem igaz, hogy ezt mindig át kell élnem!!! Fogalmam sem volt mit kéne csinálni, de elkezdtem kántálni magamban azt a jó nagy baromságot, amit minden állóképességi versenyző agyába belevernek, miszerint: FEJBEN DŐL EL.... FEJBEN DŐL EL.... Mi dől el itt fejben??? Az már akkor eldőlt amikor reggel felébredtem: Gyenge vagyok és kész! Ami igazából visszaadta az életérzésemet, az-az volt, hogy észleltem előttem egy halom bringást, akik még nálam is jobban széthullottak. YEEEEE!!! Ez kellett!!!!!! Megkétszerezett erővel eredtem utánuk, amit azért úgy képzeljünk el, hogy 0x0 = dupla nulla 
, mégis sikerült rövid időn belül befogni és magam mögé utasítani őket!!! A halom bringás, pontosan két személyből állt, szerintem nagypapa és unokája lehetett, de ez most nem számít! (az is lehet, hogy csak túrázgattak) Lealáztam őket és ez a lényeg Meg is jött a jó kedvem rögtön, amit már az a gondolat sem vett el, hogy szerintem a rendezők csaltak és a második körbe magasabbra hordták a dombokat és hosszabbítottak a pályán! Legalábbis így tűnt, mert ugyan nem emlékeztem pontosan mindenre, de az tuti, hogy hosszabbak lettek az emelkedők... A vége előtt két kilivel még sikerült leszakítanom magamról egy tök szimpi csávót, akivel sokáig mentünk együtt és mivel sokat segített, többször is megígértem neki, hogy majd együtt megyünk be a célba! He-he.. rutintalan... Nem úgy van az!!! Nehogymá a háromszázharmincharmadik legyek!!! A háromszázharminckettedik akarok lenni 
A célban ugyan elmaradt a tűzijáték, pezsgő, és a pomponos lányokat sem láttam, de legalább ezen a versenyen nem én kapcsoltam le a villanyokat! Baromira meg lehettem magammal elégedve, mert azonnal benyakaltam pár korsó sört, mondván: ezt megérdemlem.
A többiek, mint általában, már eszegettek mikor rájuk szakítottam a célszalagot, és az egyik cimborám még megpróbált bestresszelni azzal a hülye dumájával, hogy Ő nem használt kistányért....Ott ahol nekem tolni is nehézséget okozott... Nagy-nagy szerencséje, hogy nem volt a kezem ügyében semmilyen keményebb tárgy, amit hozzávághattam volna
A verseny rendezése, amolyan pannon maratonosan kiváló volt. A pálya nem volt túl nehéz (a többieknek) és jól ki volt jelölve. Erről két csapat társamnak, valszeg más a véleménye. Nekik sikerült eltévedni rajta A strand és a kiszolgálás parádés volt. (a kaja nem annyira)
Összegezve, nagyon jól éreztem magam. A vártnál kevésbé pusztultam bele, és ugyan most sem sikerült benne lennem az első egyben, azért nem keseredek el, hisz Nagykovácsiban újabb esélyt kapok erre.
Üdv mindenkinek!
De nagyot!
Egyrészt nemigen volt nálam gyengébb, másrészt nemhogy „megnyomni", vánszorogni is alig bírtam.