Paavo Nurmi és a finn edzésmódszer

pen | 2009-03-02  | 14 hozzászólás

• cimkék:
• finn, 
• edzésmódszer, 
• futás, 
• Paavo Nurmi, 
• 5000 méter, 
• 10000 méter, 
• világcsúcs 

Tweet

Paavo Nurmi, a „Repülő Finn" minden idők egyik legeredményesebb atlétája volt. Pályafutása alatt kilenc olimpiai aranyérmet és három ezüstérmet szerzett, valamint 25 egyéni világrekordot állított fel. Nurmi és kortársai edzésmódszereiről a „Lore of Running" című könyvben olvastam.

A kezdetek
Paavo Nurmi 1897-ben született Turkuban. Kilenc évesen már megpróbálkozott a futással, majd 11 éves korától fogott rendszeres edzésekbe. 14 évesen már tíz percen belül futotta a 3000 métert. 17 évesen belépett a Turkui Atlétikai Szövetségbe, és még ebben az évben megnyerte a 18 év alattiak országos bajnokságát 3000 méteren. Nurmi így mesélt erről az időszakról: „Az edzésmunkám ekkor nagyon egyoldalú volt. Csak nyaranta edzettem, akkoriban a téli edzések szinte ismeretlenek voltak nálunk. Fogalmam sem volt még a gyorsasági edzésekről, nem csoda hát, hogy évekig olyan lassú futó voltam."

Ekkor kezdett el levelezni az 1912-es stockholmi olimpia háromszoros győztesével, Hannes Kolehmainennel, aki tanácsokat adott neki az edzéseire vonatkozóan, és javasolta, hogy rendszeresen végezzen gyorsító edzéseket is.

1919-től másfél éven át Nurmi katonai szolgálatát töltötte, ahol parancsnoka jóvoltából sok ideje jutott az edzésekre. Saját bevallása szerint ekkor kezdett el kísérletezni különféle edzésmódszerekkel. Általában napi két edzést végzett: korán reggel surranóban gyalogolt kb. tíz kilométert Turku környékén, amit akkor sem hagyott ki, ha télen -30 fokban kellett menetelnie. A délutáni edzéseit pedig minden nap 14:00-kor kezdte. Ezek általában gyors edzések voltak: 80 és 800 méter közötti résztávokat futott, összesen tíz kilométernyit. Az edzések végén rendszeresen gimnasztikázott.

Vonat és stopper
Két saját újítása a vonattal futás illetve a stopperórával futás volt. A „vonatos edzéseken" a laktanya közelében futó síneken elhaladó vonatok utolsó vagonjának ütközőjébe kapaszkodva vontatta magát, így gyorsabb tempóban tudott futni, mint amire magától képes lett volna.

Másik újítása az volt, hogy elkezdett stopperórával a kezében edzeni. Figyelte a köridőket, és figyelte a szervezete jelzéseit, így pontosan érezte, hogy az adott edzésen milyen fizikai állapotban volt. Később a versenyeit is órával a kezében futotta, ami ledöbbentette az akkori szakembereket és sporttársakat. Nurmi elmondása szerint neki elég volt egy táv első két körének idejét tudni, hogy pontosan megbecsülje a teljes táv idejét.

A futás és gyaloglás mellett ekkoriban keresztedzésnek felvette a sportágai közé a sífutást is, mert megfigyelte, hogy a legjobb sífutók általában nagyon jó futók is. A kemény edzéseknek köszönhetően az 1919-es szezon végére Nurmi a finn ranglistákon már második helyen állt 3000 méteren (8:58:1) és 10.000 méteren (32:56:0) is.

Az 1920-as olimpia
1919 végén a szokatlanul kemény télben sokat pihent, majd februárban megemelt heti kilométerszámmal készülni kezdett az 1920-as olimpiára. Igyekezett edzéseiben ötvözni az állóképességet fejlesztő hosszú, lassú edzéseket a gyorsaságot fejlesztő pályaedzésekkel. Egy héten a hét napból ötször napi három edzést végzett: két gyalogló (8-25 kilométer közötti távokat, az emelkedőket mindig megfutva), és egy futóedzést.

Az 1920-as antwerpeni olimpián az 5000 méteren még a francia Joseph Guillemot mögött szakította át a célszalagot, de aztán győzött 10 ezer méteren, megnyerte a 8000 méteres mezei futást, s ebben a számban a finn csapat tagjaként is első helyezést szerzett.

Egyes külföldi (nem finn) források szerint az elkövetkező négy évben Nurmi csak áprilistól szeptemberig edzett, és csak napi kétszer (reggel 10-12 km gyaloglás, benne pár rövid sprint, délután 4-5 km lassú futás majd 1-2 km erősebb tempó, végül 4-5 x 80-100m sprintek). Az biztos, hogy ezekben az években Nurmi csökkentette az állóképességi munkát és nagyobb hangsúlyt fektetett a gyorsaságának fejlesztésére.

Ennek meg is lett az eredménye: 1921 és 23 között Nurmi világcsúcsot futott 10.000 méteren (30.40,2), 5 000 méteren (14.35,3), 2 000 méteren, egy mérföldön (1609,344m - 4:10.4) és 1500 méteren (3:53) is. Nagy hangsúlyt fektetett a pontos, egyenletes tempó begyakorlására. Az egymérföldes világcsúcsát például annyira egyenletes tempóban futotta, hogy a táv első három negyedét pontosan 63 másodperc, a negyediket 61,4 másodperc alatt tette meg. Odafigyelt minden részletre: mivel az 5000 méteres csúcsát Stockholmban egy olyan pályán akarta megfutni, aminek hossza csak 385 méter volt, keresett egy ugyanekkora pályát az edzéseihez is, és ezen mérte le és gyakorolta be a rekordhoz szükséges köridőket.

1923-ban Nurmi írt egy cikket arról, miért voltak a finn futók a világ élvonalában a huszadik század első felében. A cikkben - melyet csak halála után találtak meg - Nurmi öt fontos tényezőt emelt ki:
- Akaraterő. A finnek olyan körülmények között éltek, ahol hozzászoktak a kemény munkához, az akadályok leküzdéséhez. Bátrak, eltökéltek, és céltudatosak.
- Fizikai erő. Nurmi szerint a finnek lába, csípője, és belső szervei, különösen a szíve és a tüdeje átlagon felül erősek, melyet elsősorban életstílusuknak, életkörülményeiknek köszönhetnek.
- A finn domborzat és időjárás. A változatos finn táj, az erdők, a hegyek, a kanyargó ösvények érdekessé, élvezetesség teszik az edzéseket, ugyanakkor a lábakat is jobban kímélik, mint az aszfaltos utak. A hideg telek a küzdőszellemet erősítik, a hűvös nyarak pedig ideálisak a hosszú edzésekhez.
- A masszázs és szauna finn hagyományai. Ekkoriban még csak a finn sportolók jártak rendszeresen szaunázni, ami Nurmi szerint segített a kemény edzések utáni gyors regenerálódásban.
- Edzésmódszerek és versenyzési taktika. Elszigeteltségük miatt a finnek saját módszereket kísérleteztek ki, nem hatottak rájuk a kor európai és amerikai tapasztalatai. így a finn futók olyan egyedi módszereket kísérleteztek ki saját maguknak, amik az adott sportoló számára a leghatékonyabbak voltak.

Az 1924-es olimpia
Következett az 1924-es párizsi olimpia, ahol Nurmi számára igen kedvezőtlen időbeosztás született: az 1500 és az 5000 méteres síkfutás döntőjét ugyanazon a napon, mindössze 55 perc eltéréssel rendezték.

Nurmi kimondottam erre a duplázásra készült egész évben. Tipikus edzésnapja volt, amikor délelőtt 80-120 méteres sprinteket futott, majd időre kemény tempóban egy 400-1000 méter közötti résztávot; ezután pedig egy egyenletes tempójú 3-4000 métert, melynek az utolsó körét nagyon gyorsan megfutotta. Júniusban az olimpiára készülve „rendeztetett" magának egy versenyt, ahol pont 55 perc eltéréssel rajtolt előbb az 1500 majd az 5000 méter. 1500-on új világcsúccsal (3:52.6) győzött, majd 5000 méteren 14:28.2-es idővel szintén világcsúcsot futott.

Az olimpián, július 10-én aztán ennek megfelelően sikerült is a duplázás: igaz, nem világcsúccsal, „csak" olimpiai rekorddal nyerte meg mindkét számot. Nurmi Párizsban megnyerte még a 3000 méteres csapatversenyt valamint a 10.000 méteres mezeifutást is.

Érdekes adalék, hogy a finn szövetség az olimpián július 5-én rendezett 10.000 méteres pályaversenyen nem engedte Nurmit rajthoz állni, mondván, nem tudná magát kipihenni a duplázásra. Nurmi ezen feldühödve egy edzőpályán aznap csak azért is futott egy 10.000 métert teljes erőből, amit egy független megfigyelő pontosan 30 percnek mért. Ez az idő aznap elég lett volna az olimpiai győzelemhez. Évekkel később egy rádió interjúban azonban Nurmi úgy nyilatkozott, hogy az általa futott táv talán nem volt teljesen pontosan tíz kilométer.

De, hogy biztos legyen 10.000 méteres teljesítményében, Nurmi még abban az évben rajthoz állt egy versenyen, ahol új világcsúccsal (30:06.2) legyőzte az olimpiai bajnokot és a táv közben új világrekordot futott 4 és 5 mérföldön, valamint megdöntötte a 30 perces futás rekordját is.

1924 decemberében elutazott az USA-ba, ahol keményen edzett és szinte folyamatosan versenyzett is. Edzésnapjain reggel hét órakor elindult egy 30-60 perces gyaloglásra, melyet 8 perc/km tempóban teljesített. 11-kor ebédelt, majd koradélután végzett egy laza futásból és sprintekből álló könnyebb edzést egy parkban, és késő délután fedettpályán csinálta meg a napi gyors edzést.

Januártól május végéig összesen 55 versenyen állt rajthoz és mindössze kétszer kapott ki. Turnéja során 30 nem hivatalos világrekordot futott, ezek közül azonban végül csupán hármat hitelesítettek (1 mérföld, 2 mérföld és 3000m). Az 1925-ös év hátralévő részében aztán jóval kevesebbet edzett, és igyekezett kipihenni az amerikai versenykörút fáradalmait. Ekkor jelentkezett először az Achilles-ín fájdalma.

Az 1928-as és 32-es olimpia
Az 1928-as amszterdami olimpia egy arany- és két ezüstérmet hozott számára. Nurmi 10 ezer méteren állhatott a dobogó első fokára, 5000 méteren, illetve 3000 méteres akadályfutásban második helyezést ért el.

Még ebben az évben elutazott egy újabb féléves versenykörútra az USA-ba, itt azonban annyira fájni kezdett a lába a túlerőltetéstől, hogy abba kellett hagynia a versenyzést és a 29-es év hátralévő részét regenerálódással töltötte.

Csak 1930-ra tudta újra igazi formába hozni magát, és ekkor tűzte ki maga elé új célját is: megnyerni a maratoni versenyt az 1932-es Los Angeles-i Olimpián. 1930-31-ben egyetlen egy versenyen sem kapott ki, miközben két mérföldön új világcsúcsot futott.

Első maratoni versenyét 32 júniusában futotta, amikor egy 40.2km-es pályán ért célba 2:22:03.8-as idővel. Ez a teljes maratoni távra átszámolva 2:29 körüli eredménynek felel meg. A verseny azonban annyira igénybe vette a lábait, és úgy begyulladt az Achilles-ina, hogy még az olimpiára induló hajóra is bicegve tudott csak felszállni.

Készen állt azonban a versenyzésre, és hazája szövetsége be is nevezte az olimpiára 10.000 méteren és maratoni távon. De végül egyiken sem tudott rajthoz állni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság két nagybefolyású tagja, az amerikai Avery Brundage és a svéd Sigfrid Endström ugyanis elérte, hogy egy versenyen átvett pénzdíj miatt nyilvánítsák profinak Nurmit, így nem vehetett részt a játékokon. Nurmi az utolsó pillanatig bízott a döntés megváltoztatásában, még a versenyek előtti napokban is edzett, de végül mégsem engedték rajthoz állni. A feljegyzések szerint Nurmi összesen ennyit mondott a végső döntésről értesülve: „Ha így gondolják, akkor én nem tehetek semmit." Finnországban 1933-ban és 34-ben még elindult jó néhány versenyen, majd bejelentette visszavonulását.

Visszavonulása után
Az 1952-es helsinki olimpián 55 évesen ő gyújtotta meg az olimpiai lángot, hatalmas ováció közepette. A közönség szeretete mellett a NOB rehabilitációról szóló döntése is enyhíthette szomorúságát.

Nurmi 1973. október 2-án halt meg Helsinkiben. Még életében szobrot kapott, ez a helsinki olimpiai stadion előtt áll.



Nurmi utólag így írt saját edzésmódszeréről: „Ha most visszanézek az edzéseimre, el kell hogy ismerjem, talán nem csináltam mindent helyesen. .. A legnagyobb hiba, amit én - és akkoriban sokan mások is - elkövettek, az egyoldalú edzés volt. Az, hogy túlságosan koncentráltam a lassú, hosszú edzésekre. Akkoriban ugyanis nem tudtuk, hogy a gyors edzésekkel is lehet állóképességet fejleszteni. A lassú, hosszú edzések pedig elvették a megmaradt gyorsaságomat is. Ez volt a téli gyaloglóedzések legnagyobb hátránya. Hiába iktattam bele ezekbe 300-600 méteres sprinteket, ez nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozzák az izmok lemerevedését a hideg, szeles időben. Nyáron jobban tudtam edzeni, akkor viszont hajlamos voltam túledzeni magam. Nem mertem teljes pihenőidőszakokat tartani, pedig néha nagy szükség lett volna ezekre is."

Finn edzésmódszerek a húszas években
Jaakko Mikkola 1929-ben írt egy könyvet a finn futók speciális téli edzésmódszeréről. Mikkola szerint az 1920-as években a finn maratonisták már januárban, az 1500-as illetve 10.000-es futók pedig februárban vagy márciusban kezdték el a téli gyaloglóedzéseket. A maratonisták 15-35km-t, az 1500-asok 8-15km-t, a 10.000-esek 10-20km-t gyalogoltak, hetente 2-4 alkalommal, március végéig.

Az első hat hét után a gyaloglóedzések utolsó harmadát már futva tették meg. Március végén az 5.000-10.000 méteres futók heti 60km-t gyalogoltak és 18-at futottak, míg a maratonisták 120km-t gyalogoltak és 24-et futottak. A gyaloglás aránya ezután fokozatosan csökkent. 

Áprilisban az atléták már napi kétszer edzettek, a hét négy vagy öt napján. 6-8 kilométeres terepfutást és pályaedzéseket iktattak a programba. A pályán 150-300 méteres sprinteket vagy 1000-2000 méteres, viszonylag könnyed tempójú résztávokat futottak. Az edzésterhelést májusban tovább fokozták, illetve megkezdték a versenyspecifikus felkészülést. Az alábbi két táblázatban példákat láthattok áprilisi és májusi edzésprogramokra.

Jelmagyarázat:
GY = gyaloglás
F = futás
P = pihenés
K = könnyű

Áprilisi edzésprogram finn maratonfutók számára, kb. 1920-ból

Verseny előtti hónap edzésprogramja, finn 1500, 5000 és 10000 méteres futók számára, kb. 1920-ból

A versenyeket megelőző 2-3 napra teljes pihenést írtak elő a futók számára. Maratonfutók számára azt javasolták, hogy ellenfeleikkel együtt fussanak 21-28 kilométerig, majd ha még van energiájuk, akkor erős tempóváltással gyorsan próbáljanak meg ellépni a többiektől. Ha nem volt ennyi erejük, akkor pedig azt javasolták nekik, hogy maradjanak a bolyban és tartalékoljanak egy kis erőt az utolsó kilométerekre, hogy tudjanak még reagálni a végső hajrákra.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/; http://www.stop.hu/; Noakes: Lore of Running c. könyve (370-378. old.)
Képek: http://finland.fi; http://commons.wikimedia.org/; http://www.2008beijingolimpics.com/; http://www.kadriorustaadion.ee; http://www.hs.fi; http://www.iaaf.org/