Ha el is veszítem a látásom, a futás mindig a hobbim marad!

pen | 2007-06-05 |

Lenzie egy tízezres lélekszámú falu Skóciában, nem messze Glasgow-tól. Itt rója futóköreit minden nap Stephen Joyce, készülvén egy nyári maratoni versenyre. Kénytelen mindig ugyanazt a jól ismert kört futni, ugyanis Stephen teljesen süket, és látása is egyre gyengébb.

Stephennek Usher szindórmája van. Ez a betegség nagyothallást vagy siketséget és a szem látóhártyájának fokozatos elsorvadását eredményezi. Stephen születése óta siket, és fokozatosan el fogja veszíti a látását is. Jelenleg Stephen látása kevesebb, mint 20%-os. Annyit érzékel a körülötte lévő világból, mintha egy hossszú fekete alagút végén két tűhegynyi fénysugárt látna. Teljes csendben, és szinte teljes sötetségben fut.

"A futás a hobbim. Ez ilyen egyszerű. Nagyon élvezem a futóedzéseket." -mondja Stephen. "Iskolás koromban fociztam, amíg el nem kezdett romlani a látásom. Utána határoztam el, hogy futni fogok. Persze felfoghatnám a dolgot úgy is, hogy vége az életemnek, mert meg fogok vakulni. Én viszont őszintén úgy gondolom, muszáj folytatnom a küzdelmet és folytatnom az életem. Egyedül szoktam futni. Így rugalmasan tudom alakítani az edzéseim időpontját. Ha mindig alkalmazkodnom kellene valaki máshoz, sokkal nehezebb lenne időt találni a futásra."

Stephen a Skóciai Siket-vakok Egyesületénél (DeafBlind Scotland) dolgozik és júniusban az Edinburgh Marathonon az egyesület számára szeretne adományokat gyűjteni. Ugyanolyan elhatározással és lelkesedéssel végzi edzéseit, mint bármely egészséges hosszútávfutó társa, csak neki több akadályt kell leküzdenie az úton. A sötét téli esték az igazán nehezek. "Ha probléma van a látásoddal, muszáj az időjáráshoz igazodni. Amikor a nap hátulról süt, elboldogulok futás közben. A téli sötét, esős estéken azonban nem tudok már futni, hiszen szürkület után már semmit nem látok."

Vajon mennyit érzékel a 32 éves Stephen a futás élményéből? "A futók többsége szép, változatos útvonalat választ, ahol gyönyörkörhet a természetben. Én futás közben nem látom a keresztutakat, a kanyarokat, mert nagyon kell koncentrálnom előre. Így sajnos csak teljesen egyenes szakaszokból álló úton tudok önállóan futni. Bár nagyon szeretnék néha a természetben edzeni, ehhez autóba kellene ülnöm, amit csak a feleségem segítségével tudnék megtenni, és persze a futáshoz még kísérőre is szükségem lenne a terepen. Ezt nem várhatom el. Így aztán inkább maradok a bejáratott útvonalaimnál."

Stephen nem tartja magát "komoly futónak", mivel egészséges társaihoz viszonyítva sokkal ritkábban jut el versenyekre. Eddig elért verseny eredményei azonban meglepően jók: eddigi 3 maratoniján négy óra körüli eredményekkel ért célba. "A maraton lefutása számomra persze elsősorban a teljesítésről szól. Befutni a maraton céljába.. hihetetlen érzés. Örülök, hogy elmondhatom, maratonfutó vagyok."

"Amikor elhatároztam, hogy maratonokat fogok futni, nagyon motivált az elhatározás, hogy az egyesületem számára tudok így adományokat gyűjteni. Amikor egy siket-vak sorstársam elveszíti minden érdeklődését és feladja minden hobbiját a fogyatékossága miatt, az nagyon elszomorít. Meg szeretném mutatni számukra, hogy sikerülhet folytatni életükben mindazt, amit szeretnek."

Stephen eddig már kétszer lefutotta az Edinburgh Marathont, de tudja, hogy a verseny teljesítése idén sokkal nehezebb lesz. Látása gyengébb, mint eddig bármikor, és egyre többször kénytelen a verseny során segítőjére támaszkodni. "A legnehezebb a rajt, amikor mindenki tülekedik, én pedig segítőm karjába kapaszkodom. Amikor a tömeg kicsit eloszlik, már egyedül futok tovább, segítőm pedig mellettem jön. A nehezebb, számomra veszélyes helyeket a segítőm úgy jelzi számomra, hogy a mellkasom elé teszi a karját, én pedig belekapaszkodom, és ő átvezet azon a szakaszon."

Stephen egy internetes edzéstervet követve készül a maratonra. Bár a távokat pontosan nem szokta lemérni, hozzávetőlegesen tudja, hetente mennyit fut. Általában az ebédidejében edz, a munkahelye közelében rója a köröket. Fontosnak tartja, hogy a maraton előtti hetekben fusson legalább egyszer egy 24-25 kilométeres hosszút.

Természetesen Stephen nagyon fél attól a naptól, amikor teljesen elsötétül majd előtte a világ. "Rossz arra gondolnom, hogy teljesen el fogom veszíteni a látásomat. A mostani maradék látásom is nagy segítség számomra ha kommunikálni akarok, a futásról már nem is beszélve." Hogy mi fog akkor történni a futással? Őszintén szólva nem tudom, Nagyon nehéz lesz majd fenntartani a jelenlegi szintet. Talán akkor majd Téged is megkérlek, hogy gyere és segíts nekem!"

A fenti cikk 2006 tavaszán íródott. Megkerestem Stephen nevét a 2006-os Edinburgh Maraton eredménylistáján, és örömmel láttam, hogy 2870. helyen célba ért, 4:45:16-os idővel. A mezőny több mint egy harmadát megelőzte. A 2007-es eredménylistán sajnos már nincs ott a neve.