Szarvas Mátyás interjú: az Országos Kék Kör futás

pen | 2009-10-14 |

Az Országos Kék Kör Futás egy kivételes sportember egyedülálló teljesítménye. Szarvas Mátyás először 2008-ban futotta le 45 nap alatt az Országos Kék Kört (2.533 km, 35 000 méter szintkülönbség). Idén ugyanezt a távot teljesíti, de most csak 43 napot adott magának. Mátyással a futás 20 napján, Bánkon készítettük az alábbi interjút.

EO: Hamarosan elindulsz az Országos Kék Kör futás 20. napjára, a lábában már 1088 kilométerrel. Ezt a futást tavaly már teljesítetted - adódik a kérdés, hogy vajon miért indultál neki újra?
SzM: Ha az ember egyszer teljesít valamit, az rendben van, utána viszont felvetődik a kérdés: hogyan tovább. A mi céljainkhoz különösen nem illenék az, hogy ez a futás csak egyszer történjen meg. Hiszen ennek a futásnak kettős célja van: az egyik Rockenbauer Pál örökségének folyamatos és folytonos ébren tartása az emberek tudatában. Ennek a csodálatos útvonalnak az emberek felé való odanyújtása, a természetvédelem, a természet szeretete. A másik pedig egy üzleti cél: a tavalyi futásból is készítettünk egy nagy és két kisebb filmet, melyeket a munkám során nagyon jól tudok használni. Idén szeretnénk ezt a vonalat is továbbvinni, illetve kiegészíteni egy újabb üzenettel is. Azt szeretnénk üzenni, hogy érdemes mindig újabb és újabb célt találni, ami egy kicsit magasabban van, kicsit nehezebben elérhető mint az előző, mert ez az, ami viszi előre az embereket. Ha nincs célod, megállsz, és nincs fejlődés.

EO: Ha jól olvastam, idén változtattál a futásod feltételein: most egy kicsit kevesebb időt adtál magadnak, mint tavaly.
SzM: Pontosan erről beszéltem az előbb. Kell egy olyan kihívást jelentő cél, amiben motivációt, perspektívát találsz magadnak. Természetesen megcsinálhatnám idén ugyanannyi nap alatt ezt a futást, ez akkor is nagy kihívás és irdatlan teljesítmény lenne a szervezetnek, az akaratnak és a léleknek. De úgy gondoltam, megpróbáljuk feljebb vinni a lécet, és megnézzük, ezt hogyan bírja el a szervezetem. Most a tavalyi futáshoz képest két nappal rövidebb idő alatt teljesítettük az eddigi szakaszokat.

EO: És hogy vagy?
SzM: Azt nem mondom, hogy friss vagyok, de ennek igazából egyetlen egy oka van, ez pedig a tegnapi nap. Az egyik legnagyobb próbatétel ez alatt a 43 nap alatt ugyanis az a homokos rész, ami a Tisza-kanyartól kezdve majdnem Létavértesig tart.

EO: A homok csak fárasztó, vagy a lábadat is megcincálja?
SzM: Fárasztó is és a lábadat is helyben hagyja. Tegnap 63 kilométer volt a táv, és nagyon-nagyon kemény volt. Hosszú nap volt, ami testileg és lelkileg is igénybe vett. Tavaly volt is pont a homokos rész miatt egy sérülésem. Amikor az ember a homokban lép, egészen máshogy terhelődik a láb. A hosszabb lépés, a hosszabb elrugaszkodás, a stabil pont keresése a talajon, mindez nagyon igénybe veszi a lábat.

EO: Beszéljünk most kicsit a kulisszatitkairól ennek a futásnak. Szoktál például indulás előtt melegíteni?
SzM: Csak fejben. Annyira korán van már maga az ébresztő is - másfél hónapon keresztül minden nap fél öt - háromnegyed öt körül kelünk -, hogy az ember örül, ha elindítja magát, előbb testben, aztán lélekben. A lélekben való elindításhoz tartozik például az, hogy átgondolom, ma még kevesebbet fogok tudni találkozni a kísérőimmel, mint tegnap, mert itt a Hajdúságban az útvonalból adódóan alig van találkozási pont. Aztán a futás első pár kilométere arról szól, hogy figyeled, vizsgálod magad, és megpróbálod újra megteremteni az egész tested összhangját, beindítani a lábad, a szíved, a tüdőd. Aztán ahogy pirkad, szépen kezded megtalálni önmagad és azt a tempót, ami arra a napra megfelelőnek látszik. A többi pedig már jön magától. Ha fáj, azt lenyeled és úgy mész tovább, ha jobban vagy, akkor örülsz, hogy talán ma nem fogsz annyit szenvedni.

EO: Mennyit eszel-iszol futás előtt és közben?
SzM: Ez nekem az egyik legnagyobb kihívás, mert én késői reggeliző vagyok. Hihetetlen önfegyelmet igényel, hogy ébredés után enni tudjak. Most a kocsiban, ahogy jöttünk ki a rajthelyre, megettem egy kis banánt, egy kis mézet, egy kis gyümölcskenyeret, de számomra ez külön feladat volt, a nap talán egyik legnehezebb része. Napközben, különösen ha meleg van, az ember kívánja a folyadékot, de ezzel is vigyázni kell, mert ha túlságosan felhígítod magad, és nem kívánod már a szénhidrátot, akkor kiüresedik a fejed. Szerintem az extrém futás során az egyik legfontosabb feladat a koncentráció-étkezés-pihenés háromszög egyensúlyának fenntartása. A koncentráció azt jelenti, mennyire tudod egy futás alatt kontrollálni magad. Az étkezés azt jelenti, mennyire tudsz futás közben táplálkozni. A pihenés pedig azt jelenti, mennyire tudsz két szakasz között regenerálódni. Ha ez a háromszög megborul - márpedig borulni szokott - akkor nagyon fontos, hogy vissza tudd állítani az egyensúlyt.

EO: Említetted a regenerálódást. Ha befejeztél egy napi szakaszt, mi következik? Masszázs, nyújtás, pihenés?
SzM: Ez jó lenne. Azonban mi azt is vállaltuk, hogy a honlapunkon keresztül tájékoztatjuk az érdeklődőket a futás előző napjáról, napjairól, és ez sok időnket elveszi. Elmegyünk a szállásra, ott átgondolom a napot, megírjuk a beszámolót, elküldjük, majd kiválogatjuk és elküldjük a nap közben készített fotókat is. Van úgy, hogy a technika közbeszól, és pár napot csúszunk a fotókkal, de mindig utolérjük magunkat. Ami kevés idő ezután marad, azt igyekszem tényleg pihenéssel tölteni. Minden percnyi pihenés számít.

EO: Te is viszel magaddal a futás során fényképezőgépet?
SzM: Igen, egy kis digitális kamerát. Sok önkioldós képet is csinálok vele, hogy historizálni tudjuk a futást. Van, hogy háromszor is megpróbálok egy-egy képet elkészíteni, mire jól sikerül. Ilyenkor persze mindig újra kell indulnom, és ez is egy kihívás.

EO: Hogy bírja ezeket a távokat a talpad? Megúszod vízhólyagok nélkül?
SzM: Nem. Éppen tegnap este és ma reggel kezeltem a lábam, mert ezen a homokos részen felkarcolódott a talpam és lett pár vízhólyagom azokon a pontokon, ahol a futómozgás miatt a talpam leginkább terhelt. Ha pedig a kezelés nem sikerül száz százalékosra, akkor fejben kell tudni „eldugni" ezt a fájdalmat valahova. Azért olyan is van, amit a tavalyi tapasztalatok alapján úgy tűnik, idén sikerül megúszni: tavaly éppen a homok miatt jött elő itt egy ínszalaggyulladás, ami akkor egy hétig tartott. Ezt idén eddig elkerültük.

EO: Hányadik pár cipődet koptatod az idei Kék Körön?
SzM: Ez a harmadik. Tavaly hat pár ment el a terepen. Elvileg egy terepcipő nálam 800-1000 kilométert ki szokott bírni, de itt feleennyi kilométer után már cserélem. Muszáj nagyon figyelnem a lábamra, hiszen most ez a munkaeszközöm. Ha úgy érzem, hogy egy cipő már nem véd tökéletesen, abban a pillanatban teszem is le. Ennek a párnak szerintem a mai lesz az utolsó napja.

EO: Tudod, hogy eddig összesen hány kilométert futottál életedben?
SzM: Tavaly egy kedves újságíró barátommal csináltunk egy hosszabb beszélgetést a futásom végén, akkor megpróbáltuk összeszámolni nagyvonalakban a versenyeken és egyéb ilyen alkalmakkor teljesített kilométereimet. Végül az lett a cikk címe, hogy: „Kétszer körbefutotta a Földet".

Most persze jöhet a kérdés, hogy áruljam már el, mi a jó ebben. Szerintem ezt mindenkinek ki kell próbálnia. Akinek a futás nem megy, az ússzon vagy biciklizzen. Az üzenet lényege, hogy mozogjon mindenki. Ez ma különösen fontos, hiszen az emberek csak ülnek a számítógép előtt, mindent készen megkapnak és ettől elkényelmesednek. Ezért olyan ma Magyarországon az emberek egészségi állapota és a mozgáshoz való hozzáállása, amilyen. A futásaim során itthon én is nem egyszer kapok bekiabálásokat. Ha Nyugat-Európában futok, érdekes módon ott inkább tapsolni szoktak.

EO: Mit tudnál tanácsolni azoknak a futóknak, akik most szeretnének megismerkedni az ultra távokkal? Hogyan kell erre készülni? Először fejben vagy lábban?
SzM: Először fejben. Mindig azt szoktam mondani, hogy az utat először fejben kell végigjárni. Végig kell gondolni, hogy miért is kell nekünk ez az egész, mit szeretnénk elérni vele. Ha ez megvan, akkor kezdhetünk gondolkodni azon, hogy hogyan lehet ezt megcsinálni, illetve hogy milyen nehézségek jöhetnek majd.

Beszélgessünk olyan emberekkel, akik már csináltak ilyet, menjünk el olyan futásokra, versenyekre, ahol lelkileg is át lehet élni egy ilyen élményt. Én magam is mielőtt a Bécs-Budapestet egyéniben megcsináltam, előtte háromszor csapatban teljesítettem a versenyt. Ott éreztem meg az egyéni indulók szagát, láttam a szenvedésüket.

Ha mindez megvan, ha fejben már felkészültünk, és elkezdjük csinálni, akkor nagyon fontos, hogy fokozatosan haladjunk. Ezeknek a távoknak már nem szabad úgy nekiugrani, hogy ide-nekem-az-oroszlánt. Ekkora távokon már óhatatlanul jönni fog valami baj, de ha kellően felkészültünk rá, akkor máshogy fogjuk megélni.

És íme, itt a fenti interjú eredetiben, videón. Kicsit sötét, kicsit halk, de azért reméljük, élvezhető.