Tempó választási stratégiák – 2. rész
Folytatódik cikksorozatunk a fáradásról és a teljesítőképesség korlátairól. Ross Tucker sportorvos és edzéselméleti szakértő ebben a részben a tempó választási stratégiákról elmélkedik.
Mit jelent a tempó választási stratégia?
Nézzük meg egy pillanatra ezt a két grafikont! Az elsőn egy kerékpárversenyző, a másodikon egy futó teljesítményét/sebességét láthatjuk a megtett táv függvényében.
A kerékpáros grafikon egy középszintű bringás teljesítményét mutatja, míg a futó grafikon egy igencsak hires futáshoz tartozik: ez Haile Gebrselassie 1998-ban futott 10 km-es világcsúcsának (26:22.75 ) grafikonja! Egy futásé, ahol az utolsó kilometer ideje 2:31.3 volt, szemben az azt megelőző 2:37 és 2:38-as kilométerekkel.
Láthatjuk, hogy a középszintű és az elit atléta tempóválasztási stratégiája bizonyos mértékig hasonló volt: gyors kezdés, táv közben lassabb kilométerek, majd egy gyors hajrá a végén. Persze az elit atléta tempói ngadozása azért kisebb volt - de erről később még szólunk részletesebben.
Amikor a tudomány és a tapasztalat ellentmondásba kerül
Beszélgessünk el bármely futóval vagy edzőjével, és ők egész biztosan magától értetődőként magyarázzák majd el nekünk, hogy a sportoló legtöbbször képes a táv végén gyorsítani, hajrázni, és ezt bele is kalkulálják a tervezett tempóba. Ezek után vegyük elő az uralkodó tudományos magyarázatokat a sportolás közbeni elfáradás fiziológiájáról, és próbáljuk meg összerakni a kettőt - nem fog sikerülni. Az előző részben már áttekintettük röviden, hogy milyen fizológiai folyamatokkal magyarázzák a sport közbeni elfáradást a sportélettani elméletek.
De ha az elfáradást tényleg az izmok teljesítőképességének csökkenése okozza, hogyan tudnak ugyanezek az izmok újra "szupertempóra" kapcsolni a verseny utolsó részében? Vajon nem tűnik ésszerűnek az a magyarázat, hogy szervezetünkben az izmok teljes kimerülése előtt egy tudatos leszabályozás lép be a folyamatba, ami tartalékolt némi extra izomerőt a táv végére? Ha tudatos leszabályozásról beszélünk, akkor az nyilván az agyban történik. De vajon miből tudja az agy, hogy mikor és mennyire kell leszabályoznia a teljesítményt?
Tudatos leszabályozás?
Elfogadva, hogy futás közben a tempónk megválasztásában szerepet játszik valamiféle döntés, felmerül a kérdés, mikor és mi alapján hozzuk meg ezt a döntést? Sokan válaszolják azt erre a kérdésre, hogy a sportolók a tapasztalataik, a múlbeli edzések, versenyek eredményei alapján döntenek a tempójukról. De mi az az információ, amit alapul vesznek? A táv? A szint? A hőmérséklet? A közérzetünk? Netán mindez egyszerre?
Emlékezz vissza a legutóbbi 10 kilométeres versenye, amit futottál: komolyan úgy határoztál verseny közben a tempódról, hogy tudatosan visszaemlékeztél a legutóbb futott 10 kilis versenyed tapasztalataira, összevetetted az összes fontos tényezőt és kikalkuláltad a megfelelő sebességet? Valószínűleg nem. Valószínűleg a tudatos és tudatalatti szinten begyűjtött információk együtt alakították ki benned azt az "érzést", ami megsúgta, hogy kicsit gyorsíthatsz, vagy netán lassítanod kell. Ross Tucker szerint minden sportolóban munkál egy akarattól, tudatos döntésektől független mechanizmus, ami befolyásolja a tempót.
Egy komplex szabályozási rendszer működik!
Emlékezzünk vissza Gebre fent említett futására. Világcsúcsra tört, tehát nyilván olyan gyorsan akart futni, ahogy csak tudott. Mégis belassult a táv közepén, majd gyorsított a végén. És most emlékezz a legutóbbi 10 kilis versenyedre, ahol csúcsot akartál futni. Valószínűleg hasonló stratégiát követtél Te is. Jó, persze van olyan is, hogy elromlik a tempóválasztás, hogy túllövünk a célon és a végére teljesen belassulunk, vagy túl lassúra sikerül a kezdés és a célban azt érezzük, maradt még bennünk. De azért - ha megfelelően felkészülten állunk rajthoz és nem vétünk nagyobb hibát verseny közben - többnyire sikerül megközelítőleg kihozni magunkból a maximumot.
Tucker véleménye szerint a tempó választási stratégia nem más, mint az output, a végterméke egy, a szervezetünkben működő mechanizmusnak. Egy mechanizmusnak, mely arra törekszik, hogy fenntartsa az egyensúlyt, azaz megőrizze szervezetünk működőképességét, miközben engedelmeskedik a "minél gyorsabban akarok futni" parancsnak. De mi lehet az input ebben a folyamatban? És hogy születik a döntés? Ha elfogadjuk, hogy itt egy rendszerről van szó, akkor három tényezőt érdemes megvizsgálnunk:
1. az inputokat, melyek alapján a döntés születik. Ha ismerjük az inputokat, és módosítani is képesek vagyunk azokat edzéssel, illetve szervezetünk megfelelő felkészítésével, akkor képesek lehetünk teljesítményünk javítására. Látni fogjuk, hogy az inputok között szerepelhet a hőmérséklet, a magasság (tengerszint feletti), az energiaszint, sőt a megtévesztés (amikor a sportolókat "átverjük", azaz a teljesítendő távra illetve időre vonatkozóan hamis információkkal látjuk el őket, így végül a valóságban hosszabb vagy rövidebb ideig kell teljesíteniük, mint azt gondolták) is.
2. az outputokat, amik tulajdonképpen a mozgáshoz szükséges izomműködést, illetve az izomműködést stimuláló agyi parancsokat jelentik. Ha egy sportoló lelassul, annak az izmok szintjén két oka lehet: vagy (fiziológiailag) kimerültek bizonyos izomrostok és nem képesek többé megfelelően összehúzódni, vagy nem kapnak stimulálást az agytól arra, hogy összehúzódjanak. Így a "maradék" izmoknak kell átvenni a teljes terhelést, ami természetesen romló teljesítményt jelent.
3. magát a döntéshozatalt, melynek során a beérkező input információk értemezése és elemzése történik, és megszületik a válasz, az output.
Forrás: http://scienceofsport.blogspot.com/
Kapcsolódó cikkek:
A fáradás és a teljesítőképesség korlátai - 1. rész
A várakozáson alapuló szabályozás működése - 3. rész
Hasonló cikkek
A hőmérséklet és a tempóválasztási stratégia kapcsolata – 4. rész
A várakozáson alapuló szabályozás működése – 3. rész
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét 1
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498
Nagyon ismerős a történet.